Illyés Gyula
|
Ha van a szavaknak edzőpályájuk, akkor a magyar szavaké jelenleg az ő szűkre húzott szeme
sarkában van. Ott tanulnak fegyelmet, pontos erő- és önismeretet. Zrínyi, Kazinczy, Petőfi, Babits s a
pusztai rokonság – pásztorok és prédikátorok – igazítanak még rajtuk, mielőtt útra indulnának. S
induláskor a pillák rezdülése feltölti mindüket az önmagukon is mosolyogni tudás enyhe áramával.
Láttukra a könyvtárak magukbalustult kövér baglyai, a szótárak is jóleső borzongással és tisztelettel
szorulnak összébb a polcokon. Ámuldozhat a lyukkártyákkal passziánszozgató stilisztika, hogy ezek
a mindenünnen hazagondoló igék mennyire a hajdani mesterlegényeink szemével járták, járják a
világot. Nem a kaland, az alkalmi bravúr, hanem a fogások tenyérbe, ujjbögybe honosításának vágya
talpaltatta végig velük Európát. Szavahihető szavak a tőle érkezők. Az ezerszer hitelüket vesztettek is
új hitelt nyernek azzal, hogy nála szolgálnak. S egy-egy oldalra nézésétől olykor önnön felkiáltójeleikbe
nyársalódnak a szájhős imperatívuszok. Egyébként a földön él, teljes mivoltában. Egy darabka földön,
aránytalanul nagy égbolttal a feje fölött. De az ege is lakható. Beépítette. Rengésálló téglákból rakta,
hogy állna akkor is magas Déva vára, ha netán talpunk alól, fejfáink alól elfordulna a föld. Ha szobrász
vagy festő volnék, s III. Béla arcmásához keresnék élő, s méltó modellt – egy nyári délután, amikor a
szavak kimenősek, és egyetlen termő fügefától is mediterrán hangulata van Pannóniának –, elmennék
Tihanyba, a Kopaszhegy alá, nézném, ahogy gyakorlott mozdulattal roppantgatja a szeme-formájú
mandulákat – és szótlanul munkához látnék.
|
Portya után
| álltam sokáig az elágazásnál |
| szédítő utak már-már nem is |
|
|
Nyergestető
A néhai jó öreg Gaál Mózesre,
gyermekkorom regélőjére is emlékezve
| Csíkországban, hol az erdők |
| zöldebbek talán, mint máshol, |
| s hol a fenyők olyan mélyen |
| kapaszkodnak a vén földbe, |
| másképpen, csak kettétörve, |
| van ott a sok nagy hegy között |
| egy szelíden, szépen hajló, |
| mint egy nyereg, kit viselne |
| Úgy is hívják: Nyergestető; |
| egyik kengyelvasa: Kászon, |
| itt csillogna Csíkkozmáson. |
| Nemcsak szép, de híres hely is, |
| ott zöldellnek a fenyőfák |
| egész Csíkban a legszebben, |
| ott eresztik legmélyebbre |
| gyökerüket a vén törzsek, |
| nem mozdulnak a viharban, |
| inkább szálig kettétörnek. |
| lüktet lenn a gyökerekben, |
| és kopjafa minden szál fa, |
| itt esett el Gál Sándornak |
| száznál is több katonája. |
| Véres harc volt, a patak is |
| vértől áradt azon reggel. |
| Támadt a cár és a császár |
| hatalmas nagy hadsereggel. |
|
| – alig voltak, ha kétszázan –, |
| álltak, mint a fenyők, a harc |
| meg nem adta magát székely, |
| mint a szálfák, kettétörtek. |
| zászlót hajtva temette el |
| Úgy haltak meg a székelyek, |
| mind egy szálig, olyan bátran, |
| mint az a görög háromszáz |
|
| Nem tud róluk a nagyvilág, |
| hőstettükről nem beszélnek, |
| csak a sírjukon nőtt fenyők, |
| fönn a tetőn, a nyeregben, |
| s azért zöldell az az erdő |
| egész Csíkban a legszebben. |
|
|
Lovak a porondon
| Párnásra hízlalt vasderesek |
| ügetnek körbe szűgybe szegett |
| fejjel előttünk, tomporukon |
| sakk-tábla-kockák: friss kefenyom. |
|
| Pattog az ostor, döng a porond. |
| Szépenfont farkak söprik a port. |
| Csillog a csótár, villog a szőr; |
| hopplára szűkül s tágul a kör. |
|
| Hopplára, hoppra roggyan a térd. |
| Zablás szájukba dugja a bért |
| büszkén a gazda – most jön a szám: |
| körbetérdeltet leghűbb lován. |
|
| Cserdül az ostor, szűgybe szegett |
| fejjel az izzadt vasderesek |
| rúgnak egy végső ritmusosat – |
| s nem marad más csak por s az a szag. |
|
|
Fekete-piros
leíró költemény, melyet szereztem
a kolozsvári Malomárok és Telefonpalota
közti járdaszigetről az ezerkilencszáz-
hatvanas-hetvenes esztendőkben csütörtök
és vasárnap délutánonként.
| – amikor kimenős a lány –, |
|
| Akár a kéz, ha ökölbe kékül. |
| Egy pár lány, két pár lány |
|
| száz az ablak, egyen sincs rács, |
| de azt senki sem láthatja. |
|
| Egy pár lány, két pár lány |
|
| tatár öröm, magyar bánat, |
| megszöktették a rózsámat. |
| Ha megnyerte, hadd vigye! |
|
| Mintha tutajon, billegőn, |
| járnák süllyedő háztetőn, |
|
| gondot mért nem viselsz reám. |
|
| s mint a gyertya a huzatban |
|
| egy pár lány, két pár lány |
|
| Honnan járják, honnan hozták, |
| honnan e mozdulat-ország? |
|
| csűrföldjéről, még a sátor |
| tüze mellől, röptette föl |
| a csípők, a csuklók, térdek |
|
| Vagy régebbről, húszezerből? |
| Még a nyelv előtti ködből |
| teremti újra – az ösztön? |
|
| Honnan járják, honnan hozták? |
| Honnan e mozdulat-ország? |
| S milyen titkos adó-vevők |
| fogják, folyton sugározván, |
|
| Akár a kéz, ha ökölbe kékül. |
|
| Egy pár lány, két pár lány |
|
| Koporsó és Megváltó-jászol. |
|
|
K. Gy. színművész utolsó monológja
| sokszor próbáltam de ennyire |
| még sohasem sikerült csehov |
| se írhatta volna különbül |
| lucifer-trigorin-tyetyerev |
| valami nagy csiszlikséget gyanítok |
| téma egy kis elbeszéléshez |
| szóljon már valaki annak az |
| ügyelőnek engedje le végre |
| azt a függönyt zoltán zoltán |
| őszintébb is mint a többi de |
| ha valaha kell majd neked az életem |
|
| ti egyre távolabbról tapsolók |
| kik velem haltatok egy kicsit |
| és annyi de annyi gyönyörű halált |
|
|
Három vers Veres Péter emlékének
| ahogy az aratók jönnek estefelé |
| egy-egy kévével a háton futtában |
| kapkodva-tallózott búzafejekkel |
| a karjukon kapaszkodó kosárban |
| s az ijedten ide-oda vigyázkodó |
| pillantások is ott zizegnek a |
| kosár aljában a tavalyiból sütött |
| megszáradt kenyérmaradékkal sóval |
| s ha már ínye sincs kutyának macskának |
| hazahozza az ember szóval |
| ahogy az aratók jönnek estefelé |
| ereszkednek árnyékká nyúlva |
| s ahogy lappog a talpuk az ösvényen |
| mintha egy kétezer ötezer év előtti |
| film peregne az alkony motorpöfögésétől |
| ahogy az aratók jöttek estefelé |
|
| mit is mondhatnék én nekik |
| mikor az esti harangszó is |
| egy-két kondulás után abba- |
|
|
| akik a képből mindig kiesnek |
| vagy idejük sincs belekerülni |
| mert amire a kezüket megtörölnék |
| megigazítanák a kendőt kalapot |
| szóval amire lencseképessé tennék |
| magukat kifogy a film lemegy |
| a nap oda az alkalom márpedig |
| mindannyian jól tudjuk milyen |
| fontos a fény a körülmények |
| általában hogy maga a kép |
| mutathassa amit mutatnia kell |
|
| hosszú szárazság után amikor |
| végre megered és dobol dobol a tetőn |
| anatóliáig nyújtózik bennem az ősi |
| földműves tér és idő ropog a csontjaimban |
| boldogságom a szerelem gyönyörű |
| nap-éjegyenlőségeihez hasonlatos |
| szívem is fölveszi az egyre |
| szaporázó-csöndesedő ütemet és |
| érzem amint a bódult föld |
|
|
Takaróruha
| akkorákat kacagsz mint egy-egy takaróruha |
| szólt rá egyik legény a másikra valamikor |
| harminc esztendővel ezelőtt s azóta minden |
| alkalommal látom is nemcsak hallom magát a |
| kacagást és kedvem maradék kenyerét is hogy |
| ki ne száradna mindig abban a fészerben hal- |
| lott valamikori takaróruhába göngyölgetem |
|
Mikor Janus elhagyta Páduát
| Mikor Janus elhagyta Páduát, s az elkisérő jóbarátok is, |
| akiknek útközben még egy-egy epigrammát rögtönzött |
| búcsúzóul, mikor a jóbarátok is nagy ölelkezések s egy- |
| két kulacs Valpolicello után könnyes szemmel |
| visszafordultak, mikor már porfelhő födte el őket s a |
| város fölött szelíden kéklő hegyeket is, kengyelben |
| állva sokáig s hosszan nézett még vissza Janus, áldást |
| osztón emelte a még mindig kulacsot tartó kezét és |
| in nomine Domini megáldotta ifjúsága városát. Fölhajtotta |
| a maradék bort. – Indulunk! – mondta most már magyarul. |
| Kilépett a kengyelből s a kantárszárat egy apród |
| kápájához akasztva beszállt a kocsiba. Behúzta a |
| függönyt – és sírt. Rázta a zokogás, mint egy gyermeket. |
| Már a tenger is érződött a délutánban, mikor a meg- |
| libbenő függöny résén egy katicabogár, a gyermekkor |
| apróka hírnöke, röppent könnyektől maszatos kezefejére. |
| Melegség bizsergett végig Januson. Hallotta, hogy a |
| lovasok énekelnek, s a bakon dúdolgató kocsis |
| köpenyegének két, vállból aláfutó, hátvarrása |
| hirtelen a Dunára s a Tiszára emlékeztette, és a |
| bal derékban az a gyűrődés, mintha a szelíd ringású |
| Dráva lett volna. Kitartotta kezét – Katalinka, szállj el, |
| jönnek a törökök… – s a megbíztatott bogár elrepült. |
| – Mestrében meg sem állunk – szólt elé a kocsisnak. – |
| Megyünk, amíg csak bírják a lovak. |
|
Két epigramma Janus Pannonius emlékének
| gyilkos epigrammákkal vemhes időket |
| érhetnek meg a mostani költők |
| ámde csak úgy ha nem írnak |
|
| inget s lábravalót szabatott a szabadság |
| abban reménykedvén hogy a sűrű mosásban |
|
|
In memoriam Szilágyi Domokos
| téli-gyülekezőről lemaradt |
|
|
Vajon
| ha édesanyám emlői helyett |
|
Mosolyok mögött
| rájuk kattintjuk a biccentés |
| nemzetközileg szabadalmazott |
| megkönnyebbülten bújtatjuk |
| reggelig már aligha zavarhatnak |
|
| gyermekkoromban egy utca volt |
| egyetlen utca az egész faluban |
| melynek egyetlen házában sem jártam |
| későbben amikor világföldrajzot is |
| tanultunk már afrika ázsia amerika |
| de még a messzi-messzi ausztrália is |
| templomszög egyetlen négy-ötházas |
|
| a horizontális titokzatosságból |
| negyven év múltán vertikális lett |
| elégedett lehet velem eképpen a |
| támasztó szövegmagyarázó is |
|
| pedig még fölvonó sincs gyalog |
| tesszük meg a három emeletet |
|
|
Mert addig tart
| mert addig tart ama híres |
| nonkomformista láz is amíg |
| egy valamirevaló összkomfortos |
| állás ki nem kerekedik belőle |
|
| s már a hatalom pótszékéről |
| is elégedetlenkedőnek tetszik |
| aki körmét fújja ha fázik |
|
|
Mondóka
| atomhajtású tengeralattjárón |
| elektronikus-agyak számítják ki |
| a pontos és igaz jövendőt |
| hogy milyen lesz majd a föld |
|
Kaland
| ha valami gyönyörű nőnemű halál |
| hajthatná meg magát az ember |
| s lódítaná: régóta várja már |
|
| ha valami gyönyörű nőnemű halál |
| sütött szemmel belém karolna |
| és vinne – én vinném forogva |
| átal a táncolók nyüzsgő forgatagán |
|
| ha valami gyönyörű nőnemű halál |
| észrevennétek már jó messzire |
| lepné be örökre nyomunkat |
| ha valami gyönyörű nőnemű halál |
|
| na nézd csak mondanák egymás között |
| ki hitte volna – megszökött |
|
|
Az első ütés után
| csak semmi izgalom hadd szivárogjon |
| ha már kiserkedt csermelyezzen a vér |
| mosson árkot az arcon hírelje hogy |
| méltán vághatnak s rúghatnak képen |
|
| korábban kellett volna s belülről |
| korábban kellett volna kitűznünk a |
| szégyen vérvörös lobogóit korábban |
|
|
A ház előtt egész éjszaka
| a ház előtt egész éjszaka |
| éppen indulni akart volna |
| szellőztettem már lefekvéshez |
| nofene szaladt ki a számon |
| történt valami kérdezte a feleségem |
| semmi mondtam csak egy terepjáró |
| terepjáró mondtam a függönyt is |
| eligazítva innen is talán |
| ha éppen kíváncsi vagy rá |
| nem kell a szemközti háznak is |
| egy kis eltalált odalapulással |
| ha a megfelelő szöget elkapjuk |
| is egy-két arasznyit befoghat |
| a tekintet még örültünk-forma |
| is egy picit a fölfedezésnek |
| mert majdnem két évtizede |
| élünk itt a harmadikon és |
| mostanig még soha nem jöttünk |
| vajon ott van-e még kérdezte |
| későbben már a paplan alól |
| a feleségem hogy ott van-e |
| tényleg megnézem ha gondolod |
| megnézhetem mondtam ott állt |
| éppen indulni akart volna |
| lizáltam is mert a torkom |
| kisuttogott amikor beléptem |
| és szégyelltük mind a ketten |
| ver a szívünk majd elmegy |
| akkor aztán nagy óvatosan |
| újra az ablakhoz lopakodtam |
| feleségem s én zavaromban |
| ott állt égő stoplámpával |
| éppen indulni akart volna |
|
Boldog volt a szűcsmester
| boldog volt a szűcsmester nagyon |
| amikor megpillantotta művét egy |
| valódi asztrahán-kucsmát a |
| híres filmszínész fején nézte is |
| aztán minden áldott este a filmet |
| amíg csak ment a sarki moziban és |
| mosolygott bazsalygott rejtélyesen |
| mert ő látta-tudta azt is ami a két |
| egymásnak fordított irha között a |
| két egymásnak fordított irha közül |
| estéről estére amit legfönnebb egy |
| másik szűcsmester tudott volna |
|
Nevükön kellene
| nevükön kellene szólítani mind |
| s megrajzolni a kezüket legalább |
| ahogyan pohárra fejsze- s villanyélre |
| markolódnak az ujjak életét a hosszú |
| hallgatásokat a déliharangszóval |
| felezett arany és kék napokat kellene |
| és kiverni a búzát-összefekvő |
| léhűtő hejehuját karóval verni |
| ki a határból is hogy csendes |
| örömben telhessen a délután s méltón |
| ereszkedhess alá alkonyok-alkonya |
|
Ostinato
| meglökdösték mint a tolvajt |
|
| megalázták mint a tolvajt |
|
| láttam s én ki sose loptam |
| félni kezdtem mint a tolvaj |
|
|
Szunnyadó tenger
|
Bálint Tibornak
| csak bóbiskol akár a lovak |
| félig-csukott pillái alól |
|
Hát itt maradunk megint
| hát itt maradunk megint a sárban |
| még szerencse hogy van gumicsizmánk |
| nylonköpenyünk a civilizáció nekünk |
| is tejelt valamit egyébként itt maradunk |
| a zsebrádióval s az esti tévével itt |
| maradunk mint egy nagy luxushajó |
| távolodik tőlünk a kultúra mert |
| nem az örökös zsíroskenyér meg a |
| kenyér-szalonna-siráma nem az |
| futja többre is hanem a könyvek |
| visszahőkölése fintora pedig |
| hogy megindultak volt felénk |
| gellert kaptak volna valamitől |
| gólyalábra hágott volna az ábécé |
| röstellné az egyszerű ismeretséget |
|
| fönn hordja az orrát az ábécé |
| röstelli az egyszerű ismeretséget |
|
| köröz köröz még fölöttünk de már |
| húzza fel a hágcsót parádézgat csupán |
| a mentésünkre érkezett helikopter |
|
| tűznyelőkké lettek volna prométheusz |
| járják meg az eszünket ugrándozva |
| egyik elgondolásról a másikra mint a |
| fázós-lábú verebek a csupasz diófa |
|
|
Szóváltás
| s én mintsem hálálkodnom kelljen |
|
|
Öreg ének
| ha nem ő hát akkor istván |
| ha nem lászló ha nem kálmán |
| minden köve tiszta márvány |
|
|
Mert félek
| a forrásból kicsurgó csermelyt |
| puszta megszokásból elzárja |
| és lassacskán kiapadnak a folyók |
|
Föltámadás után
|
F. J. bátyámnak
| amikor magam mögött tudtam már az egészet |
| s a koponyák hegyéről mint aki jól végezte |
| dolgát hazafelé vettem az irányt megálltam |
| egy szusszanásra s hegedő sebeim tapogatva |
| arra gondoltam most aztán minden időválto- |
| záskor dörzsölgethetem őket mind az idők |
| végezetéig és láttam ismerősök jönnek |
| szembe meg-megcsúszva és káromkodva |
| úsztak a sárban és akkor pótlólag a már |
| közismertekhez ezeket mondám a legszomorúbb |
| hogy én sem tudtam lábatok előtt az utat |
|
Félárnyék
| terasz-mellvéden tollászkodó |
| virággal csorduló zöldre- |
|
|
Jönnek hozzám
| honnan jönnek mit akarnak |
| csontomig ki mért takarnak |
| csontomig ki mért takarnak |
|
| mért ültetnek rezgőnyárfát |
|
| szívem májam mint a gyermek |
| akit ha kell ha nem vernek |
| akit ha kell ha nem vernek |
|
| szívem májam mért szedik ki |
| szívem májam mért szedik ki |
|
| kötnék bár egy tiszta gyolcsba |
| kötnék bár egy tiszta gyolcsba |
|
| két szememen ki- s bejárnak |
|
| földdel tömik be a számat |
|
|
Lamentáció
| északos helyen élek ahol a |
| fákhoz kövekhez tapadó moha |
|
| minden évszak itt félárnyék soha |
| be nem süt az áldott nap mosolya |
|
| de naponta bőrömbe kóstol a |
| nyirkos borzongás ólmos ostora |
|
| tengődöm menekülni ostoba |
| százlábúak kétlábú rokona |
|
|
Verniszázs
|
K. L.-nek szeretettel
| kvartettet is játszottak volna |
|
|
Még csak ezután
| még csak ezután ahogy öregszik a szív a szem |
| még csak ezután ahogy nehezedik a kéz s a |
| mondat egyre több féltenivalóval a háta mögött |
| egyre sebezhetőbben s mégis tétova nélkül |
| naponta végső lépéseire szánja el magát |
| még csak ezután még csak ezután csak ezután |
| kezdődik a gyötrelmek gyötrelme percenként |
| megmérettetel s önnön kételyeid tisztító- |
|
Purdé
| egyszer
még tudom fölvonít a holdra |
| érettem vonít majd purdé gyermekkorom |
| füst-színű drága társa megnyalja lecsüngő |
| vagy már egymásra illesztett
kezem |
| könnyet is ejt hűséges szép szeméből |
| ahogyan én is napokig
sirattam |
| tehetetlen oldalvást ugrik szent mihály |
| földig letakart lova
szűgyitől |
| s farkát behúzva elindul előttem |
|
Láttam én már
| jegyszedői álláshoz juttatták |
|
Bedeszkázott szökőkutak
| hallod-e tél jön hallod-e |
| véredből jégrózsa ne virítson |
|
|
Időmadárijesztő
| (Ketten jönnek emelt fővel) |
|
| – Mi akar lenni? Mit jelent? |
| – (bizonytalanul) Politikus? |
| – Időmadárijesztő. Ez önnek vers, uram? |
| – Vers. Időmadárijesztő. Egysoros. – |
| Pontosabban: egyszavas vers. Ilyen is van, |
| – Némavers. De csak legbelül szokott meg- |
| jelenni. Olykor nagyon nagy példányszám- |
| ban. Rendszerint az iméntihez hasonló egy- |
| – Köszönöm ezt a kis poétikai eszmefuttatást. |
| – Vigasznak se rossz. Ezután majd, amikor |
| már-már vérembe rögösödnek a ki nem mond- |
| ható szavak, megpróbálom nagy költőnek |
| – Szóra sem érdemes, költőtárs. |
| (Lehajtott fejjel mindketten el.) |
|
|
Apáczai
|
háttal áll arcát nem láthatjuk nem volt ideje megfordulni hogy szoborba képbe örökíthessük villanófény
s fotósok ha lettek volna akik magyarázás közben vagy amint olykor bátorítóan visszapillant az utána
menőkre de hiába mosolya amúgyis nyugalomra intette volna a buzgólkodókat megyünk hát mögötte
amerre elöljárói tekintetének fénykévéi mutatják az irányt s az ösvényt lábunk előtt követjük mint
diákjai annakidején gyulafehérvárról kolozsvárra jövet egyetlen batyunk botunk fegyverünk az
anyanyelv
|
Olykor átvonul
| nagy szennyes zsákjaikból |
|
Lassan eltelik
| eltelik a nagy készülődésekkel |
| lassan eltelik előbb a fele |
| aztán a másik fele is csak |
| készülődünk az időközben idő- |
| szerűtlenné vált nagy mire is |
| végül a sebtiben sütögetett kis |
| pecsenyék csömörével a szánkban |
| mentegetőzve tárjuk szét már csak |
| arra jó karjainkat sajnos élni |
| is kellett közben sajnos így igaz |
|
Rövid könyörgés kettétört hajón
| undorodom a verseimtől uram |
| mint sebeiktől az önkínzó |
|
Sóhaj
| valahol a befagyott óceán |
|
Kötél
| egy hirtelen felötlött arc |
|
| de ki ne érezte volna már |
|
|
Érzelmes költemény
| emlékezzél meg rólam is egyszer |
| egy tisztáson szalonnázol |
|
| a vezúvon s az empire state |
|
| emlékezzél meg hát rólam is egyszer |
| mikor bicskádat bekattintva |
|
|
Félfüllel Délről
|
L. K.-nak és T. O.-nak szeretettel
| valószínűtlenül
arányos szobában |
| valószínűtlenül hosszúkás asztal |
| mellett dolgozik a
költő írja |
| valószínűtlenül hosszú verseit |
| egy többnyire sárga kép is
van |
| a háta mögött vagyis velünk |
| szembe a falon többnyire sárga |
| ennél pontosabban nem tudnám |
| de nem is fontos a költő beszél |
| unalomszámba menő lassúsággal a |
| sztriptízes versmondás érdekes- |
| de amikor a tiszteletreméltó |
| városatyák
megtudták hogy csak |
| csóré versek lesznek óne vetkőzés |
| megvonták a
nagylelkűen fölajánlott |
| tiszteletdíjat s még a teremért is |
| bért
követeltek úgy bizony hiába |
| sikongott sírt turbékolt búgott |
| marokrafogott hajtincsein |
| benzin nélkül
maradtak a „kis |
| piros bulldózerek” egybül |
| haptákba vágta magát a
rend |
| szakállához kapott az erkölcs |
| szakállunkba markolt a felelősség |
| pedig de nagyon szerettek volna |
| együtt egy jó kis gruppenszekszet |
| követtek még egy ideig mint |
| valami kóbor ebek jöttek utánunk |
| a rímek de aztán egy-egy póznánál |
| szemétládánál minél lemaradoztak |
| vakkanásukat se hallani már |
|
Töredék
| hogy itt miről is van szó |
|
|
Képeslap
|
Szász Endrének
| most tél van itt nálunk nagy hó békebeli |
| a föld színtjét jó fél öllel megemeli |
|
| az éjszakák megannyi mammuthallgatás |
| az ember mást se tesz napokig csöndet ás |
|
| befagyott magányunk jégpáncélja alatt |
| dédelgetünk egy-egy piros szemű halat |
|
| kaparja kitartóan a tájat a tél |
| hatalmas zsilettje a szél |
|
| míg bruegheli tökéllyel zúzmarát |
| virágzik olt mentén a fűzfaág |
|
| és átüt mindenen mint tépésen a vér |
|
|
Hallomásból
| tisztelendő vagy a tiszteletes |
| vagy szilveszterkor talán |
| mikor a lámpákat el szoktuk |
| oltani meg akart vagy talán |
| unokák is kezdenek jövögetni |
| nem volt könnyű még ebben a |
| mai világban sem öt leányt |
| ünnepek s nem voltak igazán |
|
Mikor szülőföldje határát megpillantja
| a szívem kolumbusz árbockosárból |
|
| minden más táj csak óceán |
|
|
Változatlan változat
| bár a mennydörgés tovagördült |
| s a villámok elsisteregtek |
| állok esténként mégis őszült |
| fejjel is félő kisgyereknek |
|
| s egy hosszú éjen át hiába |
| daloltam sírtam kiabáltam |
|
|
Négyszemközt estefelé
| miként a szokásból lassan kivesző |
| házasember-nótát járják olykor |
| az illedelmes falumbéliek |
| tűzzel még de hejehuja nélkül |
| s inkább az emlékek mint a muzsika |
| melegétől el-elbotló hangon |
| mondanak ezt-azt mondanék én is |
| fel-felparázsló szemedbe nézve |
| mondanám amit a kéz a vállon |
| el szokott mondani amikor |
| csak ketten vagyunk a földön |
|
Halott delfin
| fejét már lerágták a part |
|
| szemfényvesztősdit játszik |
|
| mitológiák buzogánya döng |
|
| vadul a tenger kis homok- |
| várainkat egytől-egyig elönti |
|
|
Öregek
| ülnek a kopárló fák alatt |
| térdeik között egy-egy pálca |
| (sose lesz többé bot belőlük |
| legfönnebb egy ronda kutya |
| a kölyök még komiszabb lesz |
| szamárfület mutatva s röhögve |
| hajlik el – apróka kopogások |
| pörölnek fogatlan motyogással |
| aztán újra a padok valamelyikére |
| nyugszik a trottyos nadrág s a |
| térdek közé a bot mintha ki se |
| mozdultak volna a képből) |
|
| nagy messze fönn a kopárló fák fölött |
| sugárhajtású gép íveli át a |
| visszhangos eget s mire a fejek |
| lassan a hang irányába törnének |
| már csak a hosszú csóva mutatja |
|
| más járat indul most a félig csukott |
| pillák alól fénynél sebesebben oda |
| ahol egy lustán szénát szálalgató |
| szürke szamár volt az ősz |
| és a favágó gép s a kés-alá-hízott |
| süldők visításával kélt a szelíd |
|
|
Pehely
| most már bizonyos hogy örökre |
| elmarad abban az álombéli |
| menedékházban az álmodott |
|
Folytonosság
| pogány templom később keresztény |
| mutatja még egy-két mohos darab |
|
| most csak hely fű fa és bokor |
| tenyészget csöndjében élni akar |
| akármikor jössz itthon van az isten. |
|
|
Egy csokor orgona mellé
|
Jékely Zoltánnak szeretettel
| csupán egy ajkon szól már |
|
| hoztam egy csokor orgonát |
|
|
Noé bárkája felé
a Nagy Imre-festmény hátára
| Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. |
| A szavakat is. Egyetlen szó, |
| egy tájszó se maradjon kint. |
|
| Zuhoghat akár negyvenezer nap |
| és negyvenezer éjjel, ha egy |
| furdalás sem követi a bárkát. |
|
| És akkor majd a megőrzött, |
|
|
Ló és lovas
| meg-meghajlik a föld alatta |
|
| s két elszántan szorító térd |
|
| a zubogó patakot hallod-e |
|
|
Nomádok
| szakállas fiatalember nyakában erre- |
| arra nézdelő pufók legényke kétfülű |
| mózeskosár tart ringó hidat a nagyokat |
| öltő farmeres-facipős apa s a mellette |
| szaporázó farmeres-facipős szép ifjú |
| anya között szatyor és táska degeszre |
| tömve hőpalack csecsemőtápszeres dobozok |
| dudorodnak tartja a két biztos csukló a |
| hidat alszik a kicsike akár az anyaméhben |
| suhan suhan alatta az aszfalt minden |
| szemetével s a púpos hátizsákzsebből |
| messze-fehérlik a boldog béke útlevele |
|
Arany Jánosra gondolva
| kenyerem javát már megettem |
| útjaim nagyját már megjártam |
| útfélen fekszem őszi fának |
|
| fogam között egy szál vadrozzsal |
| szememben a tündöklő éggel |
| kévém-bekötni majd az isten |
|
|
Szürkület
| beállt a szürkület a röptér |
| fölött az ég akár egy földetért |
| szagát hozza-viszi a szél |
| elégiákba landolnak az ódák |
|
Félszeg ballada
A föl nem szállt repülőgépről |
Balázs Imrének
| pedig roppant ügyes kezű fiú volt |
| mondotta a festő mentegetőzve |
| repülőgépet is fabrikált igazi |
| egy nyáron át fúrta-faragta |
|
| se volt még akkor hogy vissza- |
| felé számoljak én is mint a startoló |
| rakétákat vezénylő személyzet |
|
| emlékszel még a repülőgépre |
|
| csak egy féldecit kapjunk be |
| csak egy-egy felet és mehetsz |
|
| emlékszel még a repülőgépre |
|
| csak egy-egy felet becsszó |
| csak egy felet hogy legyen kerek |
| kereken kettő és fél hihihi |
|
| emlékszel még a repülőgépre |
|
| emlékszem hogy a múltkor is siettél |
| hogy siettél pedig te rendes kisfiú |
| voltál valamikor amikor még nem |
| siettél ennyire na pá neked |
| és önnek is uram tiszteletem |
|
| pedig mondom még repülőgépet is |
| milyen gyönyörű repülőgépet |
|
| a képek a képeim nem falra valók |
| szólalt meg újra három utcányi |
|
| az a repülőgép ha fölszállhatott volna |
| nem mondtuk csak gondoltuk |
|
|
Versek a vers körül
|
Bori Imrének
Széljegyzet lábjegyzettel
| riszálják magukat tetszetős |
| interjúkban riszálják magukat |
| európa boldog költői egymással |
| különböző pózaiban alkotási |
|
| szárnyas csikaik megannyi |
| nekem pedig savanyú a szöllő |
|
|
| tenyérbe-szegett tarkóval |
|
| se gesztusuk se gusztusuk |
|
|
Hajnal felé egy déli városban
A költészet íratlan szolgálati szabályzatából
| portyán előörsön felderítőben igazi |
| szuronyt tűzünk igazi puskára igazi |
| gránátot akasztunk a derékszíjra és |
| még a nyomjelző lövedékünk is éles |
|
| mert az avantgarde lényege mindig a töltés |
|
| (anarchista közbekiáltás:) |
| meg kell szüntetni az egyes szám első személyt |
| vesszenek a közérzet nélküli szavak! |
|
| hátra a dobbal majd a parádén |
| szóljon bár ott se erősen |
|
|
Ellenvers avagy folytatás
| hosszú tél ne dideregtess |
|
| ki megfagyott ki megfutott |
|
| azt se bánná már ha vadász |
| aj mivé lett a nyári szép |
|
| csonttá fagyott a szabadság |
| társa sincs hogy belemarna |
|
|
| már annyi minden költészet e földön |
| házak hidak gépek és röpterek |
| hogy lassacskán azon kell eltűnődnöm |
| miért is írunk pajtás verseket |
|
| s van-e vajon költészet még a versben |
| vagy már régen elinalt megszökött |
| nem ül a rímek bilincsébe verten |
| s a versek kongó cellák börtönök |
|
| hová csak jámbor múzeumi nézők |
| tekintgetnek be egy-egy ünnepen |
| ójjégatni a sárarany s a mélyzöld |
| rozsdával díszes üres rímeken |
|
| míg a költészet ezer más alakban |
| éli világát tudósok mérnökök |
| mívelik már számokban vonalakban |
| jelenti már magát ég és föld között |
|
| már annyi minden költészet e földön |
| házak hidak gépek és röpterek |
| hovatovább azon kell eltűnődnöm |
| írunk e még valaha verseket |
|
| de hát a múzsák és mi mind a költők! – |
| alkalmazottak valamennyien |
| a múzsák tisztes öreg jegyszedőnők |
| s a költőkre nem figyel senki sem |
|
|
| rajtad is áll hogy a verseim |
| jól időzítve repeszdarabokká |
|
|
|