Téli táj vonatból

Brueghel egész éjszaka festett Így marad minden az emlékezet verőfénye sem tudja fölengesztelni többé a dérverte sarjúrendeket sem az ágak merev-madárláb szigorát Ezek a varjak már föl sohasem repülnek a szakállas huzalokról Egy elsuhanó peronon még láttam a borostás képű parasztok s a kubikgödör jegén a csicsonkázó gyermekek megfagyó leheletét Aztán egy kéz – talán a mesteré éppen – befüggönyözte az ablakot 1969