Üzenet pásztortűzhöz estéli szállásra

Szálljatok föl, lassú ködök, magasodjatok az égre, vegyüljetek az égi nyáj bárányfelhő-seregébe. Hadd lássam a székely hegyek bükkös, fenyős kéklő ormát, ahonnan már, amint hittem, csak egy lépés a mennyország. Hadd lássam a csoronkáló nagy medrű kis patakokat s az ősz felé délig deres, eldugott friss tisztásokat. Szálljatok föl, lassú ködök, emlékeim száz bokráról, volt társaim folton-foltos ázott-pállott gúnyájáról. Hadd halljanak valamit már annyi idő után rólam, mert nekem most hozzuk mérten kegyetlenül jól dolgom van. Hol is kezdjem, hogy szót értsünk, annyit s annyi felé járva, olyan rég nem tarisznyáltam rojtozott bőr tarisznyába. Nekem már a hold csak bolygó s az a pásztor folt a holdon, a fejemben nem fél falu, de egy ország gondját hordom. Nem lóháton, repülővel intézem, ha dolgom akad, s rádióval pótolom a csivitelő madarakat. Tudom, sokan irigyeltek, irigyellek én is sokszor, néha-néha a töltőtoll nehezebb, mint a nagyostor. Nehéz a szó, kivált a szebb, de jó lenne fogni olykor egy-egy erős pásztor-kezet. Szálljatok föl, lassú ködök, magasodjatok az égre, vegyüljetek az égi nyáj bárányfelhő-seregébe, hogy mire a harmat-hordó gyönge este elsőt cirpel, minden élemedő tűzhöz jusson el az üzenetem: Növeljetek bő sörényű, táncos lábú, fényes szőrű, szikrátrúgó szép csikókat, jókötésű szálas székely legények alá valókat. Én pedig itt szilajítok száz új csikó-gondolatot, olyanokat, kiknek háta nem tűr nyerget, nem áll hámba, kipányvázni ne lehessen, béklyót egyik se szeressen, a patáik dobogása, a sörényük lobogása tüzet vessen, merre járnak. S nem kívánok érte más jót, néha egy kis vigasztaló furulyaszót. 1956