Kufsteini grádicsok éneke
|
A várba négyszázötvenkét grádics viszen,
ha jól jegyzé meg Szulyovszky.
KAZINCZY: FOGSÁGOM NAPLÓJA
|
| Nyelvébe, nem húsába vágott a lánc. |
| Vérzett, sajgott a gyönge test, talán |
| elbukott párszor, míg fölért, talán |
| tiszta zsebruhát kért, hogy gyöngyöző |
| homlokát finoman, mint a tintát a |
| betelt lapon, megszárítgassa, de |
| a szeme – főúri utazó, akinek |
| mindegy, ha szakát vet is a kerék, |
| vagy kidöglik a rossz úton a ló – |
| kamerák tárgyilagos szigorával |
| vette a fordulókat – telért a |
| meddő tárnában is! –: „Fáklyát!” |
| S a magasba tartott lángnál fennhangon |
| olvasta, mint védte néhányad- |
| magával, bajor ezerek ellenében, |
| egy tiroli hadnagy a bástyát. |
| „Derék.” Mondta és továbbindult. |
| – Hadd számolja Szulyovszky a grádicsokat. – |
| „Derék. Akár a mi Dobónk.” Fölérvén |
| a négyszázötvenkettedikre, megállt, és |
| egyetlen tekintetével befödte a |
| homályló hegyeket s a várat. |
| A többiről már maga tudósít: |
| „Wer von Ihnen ist Kazinczy?” Elsőül |
| szólították. Numero kettőben kapott |
| szállást, – ahol majd egy fő otthoni |
| hagyma lesz a hazája. – Ágyba |
| parancsolta meggyötört tagjait. |
| Hajnalban szinte már előtte kelt a mondat |
| – ott állt a cella nyitott ablakában –: |
| „Gyönyörű lakás, de szabadnak.” |
|
|