Nosztalgia

Papsajt közt szerelmeskedő szabóbogarak tarka népe csalogat vissza egy régen nem látott martra. Düledő kerítés alól rajzik hozzám az emlék, érzem a papsajt illatát: hagynék mindent és mennék; Ülnék a kövön gondtalan, a langyos verőfényben s gyönyörködnék a bogarak szerelmi menetében. Nem kötnék papsajttal rakott szekeret már utánuk, és nem mártanám csorduló gyantába sem a lábuk. Csak nézném átellenben az égig érő erdőt, s nem bánnám, ha már nem lehet belőlem többé felnőtt. 1967