Részeges Agamemnon

Évezredek óta tart a háború. Olykor szünetel egy-egy szusszanásnyit, hogy erőt gyűjthessünk, utódokról gondoskodhassunk, akik majd továbbviszik a harcot, s hogy a Nagy Vak nyomában sereglők mindent méltóképpen megörökíthessenek; olyankor Agamemnon is, a győztes, meg szokott térni családja körébe. Akit én ismertem, fogságból jött, mint Odüsszeusz, de az asszonya közben összeállt egy kupeccel. Nem ölték meg, s így a gyermekeknek sem kellett bosszút állniuk a gyilkoson. Elkezdett inni bánatában. Odáig züllött, hogy a végén már féldecikért mesélte dicsőbbnél dicsőbb haditetteit: Trójától a messzi Don-kanyarig. Esküdözött, hogy megöli Klütaimnesztrát s azt a gyáva latrát, aki itthon, amíg ő ott… Nevettek rajta, aztán kitessékelték a kocsmából, ha már megunták. Egy pincegádor volt az otthona, ott fagyott meg, azon a kemény télen, melyről az újságok is azt írták: „Emberemlékezet óta nem volt még ilyen…” Elektra és Oresztész valami miatt nem tudtak elmenni a közadakozásból rendezett temetésre, csak lélekben voltak ott: „Jól járt szegény. Isten bocsássa meg a bűneit. Nagy kő esett le a szívünkről.” 1966