Folytatás és szonett

A lány csak fürdött, mint egy csillag, árnyékba úszott, majd kivillant, s el-eltűnt a túlparton fürgén, mint egy igazi vízitündér. Fürdött egyet s: „jöhet a másik!” Így ment ez késő éjszakáig, mindaddig míg tetten nem érte apja, bátyja és vőlegénye: ütötték, rúgták, ahol érték, kiátkozták a vén cigánynék, ő csak vonaglott s fogszorítva fúrta arcát a hűs homokba. Félholtan hagyták ott, de másnap kacsintott már a katonáknak. Bizony megérdemelte volna – s tán jobban is, mint annyi szajha, akikhez hajdanán szonettet, madrigált és stancákat zengtek –, hogy őt is verssel udvarolják, de akik a csilléket tolták, nem konyítottak, sem a lelkes bakák, a gáláns szonettekhez.