Húsvéti bárány
| Három lába és két feje volt. |
| Ilyet még az öregek se láttak- |
| Odagyűltek a szomszédok, az utca, a falu, |
| még a környékről is jöttek csodájára. |
| Borzadva néztük, mint nyalja az anya |
|
| Háború volt és húsvét vasárnapja. |
| – Isten ujja! – zokogott föl egy vénasszony, |
| vele sírtak mind az asszonyok. Komoran |
| néztek maguk elé a férfiak. Tanakodtak, |
| s elzavarták a kisebbeket. |
| – Maga a Bűn, a bűnös Világ! – sikoltotta |
| újra az öregasszony s vele a többiek. |
| Tanácstalanul álltak a férfiak. |
|
| – Megdöglik ez, még föl se tud állni. |
| – Meg kellene ölni, hogy ne kínlódjon. |
| De erre senki se vállalkozott. |
|
| – A sok ártatlan vér, a sok ártatlan vér. Isten |
| mutatta föl magát. Egyfiát. A Bárány Ünnepén. |
| – Mit bőgtök! – mordult valaki az asszonyokra. |
| Az anya meg csak nyalta, nyalta szelíden |
| szörnyetegét. A szülés utáni anyák fáradt- |
| boldog tekintetével emelte olykor a körülállókra |
| homályos szemét, majd vonaglott egyet s a |
| méhlepényt is kilökte magából |
| annak rendje és módja szerint. |
|
| – Tünemény ez, én mondom, tünemény. |
| – Múzeumba való, annyi bizonyos. |
| – Jó pénzt kaphatsz még érte, öcskös. – Erre |
| valaki olyat mondott, hogy még az asszonyok is |
| elhallgattak egy pillanatra. |
|
| – Az állatorvost kellene… |
| – Az állatorvos is katona. |
|
| Nem állt föl. Megdöglött nemsokára. |
| Eltemettük, megkönnyebbülten. |
|
| Beszéltek róla egész nyáron. Egyszer még |
| egy illető exhumálni is akarta. Aztán |
| elfelejtettük. Lassan a természet |
| furcsaságai közé soroltuk, anélkül hogy |
| őszintén annak hittük volna. Csak később |
| tudtam meg, hogy az idő tájt hatlábú |
| mének, bikák tenyésztek, kétfejű, négyszemű |
| sok-szemű asszonyok zokogtak szerte Európában, s hogy |
| Japánban még ma is szörnyülködve emlékeznek a |
| húsvéti bárányra, pedig az ottvaló népek, tudtommal, |
| nem is mind keresztények. |
|
|
|