Az asztal és a székek
| Ha egyszer ülni is elfelejtenének az emberek, |
| valamikor, amikor az ülést is kinőjük, mint ahogy |
| kinőttük a négykézláb járást, mondom, ha egyszer |
| ülni is elfelejtenének az emberek, s eddigi ülő- |
| alkalmatosságainkat már csak múzeumokban mutogatnák, |
| s végül már ott sem; s ha mégis az öregedő |
| emberiséget megkísértené az ülni-vágyás, mint valami |
| megmagyarázhatatlan atavisztikus reflex, hogy körül- |
| üljünk egy asztalt szótlanul, csak azért, hogy |
| együtt legyünk, ki-ki a maga öntörvényű magányával, |
| de mégis együtt: csak el kell mennünk majd a Zsíl |
| partjára, a Hallgatás asztalához – ott várnak a székek. |
|
|
|