Epilógus egy balladához
| Két öreg anyóka, talpig feketébe, |
| Mennek az ösvényen, talpig feketébe. |
|
| Egyiknek fia volt, másiknak lánya volt. |
| Egyik maga a Nap, másik maga a Hold. |
|
| Szemük, mint a patak medre, olyan száraz. |
| Hosszú hallgatásra hallgatás a válasz. |
| Kapaszkodnak csöndben, amerre az ösvény. |
|
| Hitte volna-é ezt emberi keresztény: |
| Olyan szófogadó drága jó legény volt. |
| Olyan szófogadó drága jó leány volt. |
| Megrontotta szegényt a te rossz leányod. |
| Megrontotta szegényt a te ördög fiad. |
| Már az unokám is legényszámba menne. |
| Már az unokám is férjhez készülődne. |
|
| Az egyiknél kapa, ásó a másiknál. |
| Pihegve fújják ki magukat a sírnál. |
| Húsz esztendő óta szótlanul leszólják, |
| Az egyik a szegfűt, a másik a rózsát. |
|
| Neki csak lánya volt, de nekem fiam volt. |
| Neki csak fia volt, de nekem lányom volt. |
|
| Húsz esztendő óta várják s tán halálig, |
| Mikor ad igazat egyiknek a másik. |
|
|
|