Ne szólj
| Ne szólj, a szavak elrongyolódtak, |
| ütött-kopott ószeri limlomok, még ha egy |
| Júlia vagy Rómeó vagy mit tudom én ki |
| viselte is volna vallomásul; ne szólj, nem szólok |
| én sem. Mert mi lesz, ha egyszer kimondjuk |
| azt a könnyen kimondható szót, mit mondunk majd |
| azután, mivé lesz a kimondhatatlanság öröme, |
| lesz-é fokozás, ha egyszer kimondjuk, |
| nyilvántartásba vesszük s hivatkozunk rá, |
| ha minden kötél szakad, vagy ha |
| csak éppen összezördülünk valamiért? |
| Nem vagyok fennkölt, se cinikus, sem parasztian |
| prűd, csak babonás talán, akár a sámánhitű ősök, |
| akik féltek néven nevezni istenüket. |
| Ne szólj hát, minek oda a szó, hol egy tekintet, |
| egy mozdulat többetmondó. Hagyd meg nekem azt a hitemet, |
| hogy egy ki nem mondható nevű istenség kegyelméből |
| s az ő dicsőségére élek e földön; |
| a soha-nem-elég, a mindent-megismerni-akarás |
| motorjával agyamban, szívemben végzem |
| ember voltommal járó kötelességemet, |
| és örömeim között is szótlanul ahhoz a |
| legfőbb megtartóhoz imádkozom. |
|
|
|