A fenyő úgy látta
| A fenyő úgy látta, hogy a Nap |
| kilendül helyéből: föl-le-föl- |
| lódul néhányszor, majd elszáll, |
| mint egy parittyakő, rést ütve |
| a végtelen ég falán; még hallotta, |
| amint recsegve-ropogva beomlik |
| a magasság; fölsuhant előtte a |
| szemközti sziklafal, mint a liftakna |
| oldalán az egymásba torlódó, |
| és valószínűtlen hosszúra nyúlt |
| fűszálakkal: a föld, a föld. |
| A döndülést már nem is hallotta. |
| Fekszik a maga rontotta csapáson, s a |
| holtak nyugalmával tűri, hogy ágait |
| lecsapdossák, hogy valódi nagyságát |
| lemérhessék a hüledező fejszések, akik |
| maguk sem gondolták ekkorának. |
|
|
|