A fák és a vének

1 Megvénültek, akár az őszi fák, s nincs egy levélnyi remény a tavaszra. Indulnának, de az őszi fény padon marasztja.   2 Irigy sóhajjal néznek a sétáló után a fák, pedig azok csak csoszognak szegények; hány tavaszt adnának érte, ha legalább bár egyet léphetnének.   3 Lefelé néz a fa, s alóla egy öreg föl a fára. És milyen egyformán remeg a kéz a térden s a lehajló fa lombtalan ága.   4 – Könnyű neki – mondja a vénember –, sohasem fáradt, nincsen szüksége botra. – Könnyű neki – mondja az öreg fa –, botja is van, ha meg elfárad, leül egy padra. 1964