Azon az estén
| Azon az estén olyan volt az égbolt, mint egy |
| hirtelen kiürített város, melyben még a lámpákat is |
| égve felejtették a fejvesztett menekülők. |
| Pedig baljós jelek még sehol sem mutatkoztak, |
| csak hajnal felé kezdtek feltünedezni a szemhatáron |
| óvatosan az előőrsök; egy-két raj könnyű homály. |
| Majd a hadak is megjelentek s nyomulni kezdtek északról, |
| keletről, nyugatról – délnek. A Tejút ívlámpái |
| sorra elsötétedtek, a Göncölök, mint a kisiklott |
| villamosok, oldalra dőltek. Aztán sötét lett |
| teljesen. A felhők megszállták az eget, s kihirdették |
| az ostromállapotot. De nem volt már kinek. Kihirdették |
| a szabad rablást. Erre az addig fegyelmezett és zárt csapatok |
| őrült fosztogatásba kezdtek: törtek-zúztak, föltépték a |
| vízvezetékeket, beverték az ablakokat, kidobálták az égő |
| kandelábereket. A tehetetlen düh, hogy senkit se találtak, |
| az dolgozott bennük. Bár egy bujkáló, egy ellenálló, egy nő |
| vagy legalább egy csecsemő, akit falhoz kenhettek volna, |
| de senki. Fölhasogatták a párnákat, a dunyhákat, s aztán |
| napok múltán, mert nem tehettek mást, kihirdették a békét. |
|
| És most béke van. Hull a hó. |
|
|
|