Álmodó

Várost álmodtam ide én; fölraktam, itt van: az enyém. Utat álmodtam, kész az út; fürkészem: milyen messze fut? Fényről álmodtam: fény ragyog. És álmodtam egy ablakot, ahonnan majd a végtelen tavaszi eget nézhetem. Megvan végre az ablakom, van szobám, ahol lakhatom, van alázatos szőnyegem, naponta többször ehetem. Mi kell még – kérdik –, nem elég? Örülök persze – szólanék, de csak a fejem ingatom. Állok némán – és álmodom. 1965