Harmat a csillagon

Megjártam bár a történelmet, konok vagyok, konokabb, mint a gyermek, kinek apja hiába magyarázza, hogy nem labda a hold, konok, ki ha százszor meglakolt, százegyedszer is a könyörtelen igazat keresem. Ez a kenyerem. A boldogság tört szárnyú madara vergődik a tenyeremen; a boldogság tört szárnyú madarát, mely évezredek óta röppen fel s hull alá, nekem kell fölrepítenem. Vergődtem, vergődöm magam is, – megviseltek a hosszú századok –; szétosztom minden örömöm, a bánatomon is osztozzatok. Ó, szép szavak barokkos balzsama, – ne hosszabbítsd a kínjaim! A féligazság: múló novokain. Az egyenes beszéd, nekem csak az a szép. Kenyéren és vízen is csak azt vallhatom. Ezért tart engem a társadalom. Labda a hold! S ha netán el nem érném, harmat leszek, harmat e csillagon, hogy fényemtől is fényesebbnek lássák a földet a szomszédos égitestek. S ha elszólít a Nap, nyugodt lélekkel mondják: tócsákkal nem szövetkezett, liliomok fürödtek benne, úgy tünt el, amint érkezett. 1963