Tövisfa
| Nem emlékszem már (pedig hányszor |
| szúrt belém tövise), van-é |
| gyümölcse? Mintha valami bogyók, |
| vagy affélék lettek volna rajta úgy ősz felé, |
| vagy az se, csak tövis, tövis |
| Vágtuk, irtottuk: újrasarjadt, |
| s amit kivágtunk, csontkeményre |
| száradt, szikrázva ugrott |
| vissza róla a fejsze éle. |
| A tüze szinte olthatatlan, |
| virradatig-tartón parázslott; |
| nem láttam én még fában ennyi |
| önvédelmet és konokságot. |
| Találgattam már gyermekésszel |
| titkát ennek az irthatatlan |
| szívós fának, melyről a fejsze |
| még holtában is visszapattan. |
| Most értem csak: a történelmet |
| szolgálja inkább, nem a tájat – |
| kéznél volt mindig, mikor kellett |
| máglyának, avagy koronának. |
|
|
|