Könyörgés tavasszal

Fölparittyázta az égre magát a pacsirta. Dugja fejét a sok-sok pipevirág. Tavasz van megint, tavasz van újra, s az ember, az ember messzire lát. Ó, szép tavaszom, kedvem kibontó! Annyi, de annyi bús napon át Tebenned bíztam, Tetőled vártam keserű szívem szép igazát. Bontsd ki a kedvem, bontsd ki: lobogtasd! Halovány arcom fényedhez szoktasd. Simogasson meg barkáid bolyha, sápatag vérem fesd meg pirosra. Remény-emlődből, öröm tejével szoptass meg engem – igaz igékkel. Szépíts, erősíts, beszélj hozzám, Tavasz-világom, Tavasz-anyám. Te szültél, te nevelj: fiaddal ne perelj! Elestem, emelj föl: ne hagyj el, meg ne ölj. Apaszd el bánatom, könnyeim töröld le. Ékesítsd fejemet, ragyogjon fölötte örökzöld május-ág. S ringassák álmaim illatos orgonák. Fölparittyázta az égre magát a pacsirta. Dugja fejét a sok-sok pipevirág: Ó, add meg, tavaszom, Tavasz-világom, keserű szívem szép igazát. 1957