A mi utcánk

A mi utcánk olyan utca, nem is utca, csak fél utca. Egyik felén füstös, mohás cserepekkel három faház. Átellenben üres kert és szegydeszkákból rossz kerítés, három fűzfa, térdig nyesve, vigyázgat a verebekre. A fűzfáktól kicsit fönnébb, ahol már a végét hinnéd, érkezvén a mi kapunkba, megszusszan a keskeny utca. Onnan aztán jobbra kaptat, két kapu és három ablak útját állja, s mondja: vissza. Nem zsákutca: csak tarisznya. Nem is módos, inkább szegény (jaj, de nagyon szeretem én). Innen csak indulni lehet, s aki indul, visszajöhet. Tisztesség dolgában mindig tanulhat itt, el a sírig. Becsületből, akit innen tarisznyáltak, azt egykönnyen nem fogja az élet piszka, mert itt még a sár is tiszta. – Nem is értem, az a pózna, lenn a sarkon várakozva, miért nem mer fönnebb lépni, lehet, hogy a fényét félti. 1956