Alkotás
| kellő méretben a vers panelfalára. |
| Hátralépek. Munkámban elgyönyörködöm, |
| s odacsapom egy légycsapó hevületével |
|
Egy rossz költő halálára
| sohase költött, noha kotlott. |
| Hol járt, göröngyös volt az út, |
| s helyette is verslába botlott. |
|
| Mint falkából kimart vadállat, |
| rítt a sorvégről lemaradt rag. |
| Rímei párra nem találtak, |
| s végül is pártában maradtak. |
|
| Mennydörgés volt ajkán a sóhaj, |
| s átkot nyöszörögve kiáltott, |
| mit visszapöcköltek azonnal |
| fejére ügybuzgó szeráfok. |
|
| Nem boldogul a föld alatt se, |
| mert kötött formájú a kripta. |
| Lábvizek nimfája, fogadd be |
| lelkét szürke hullámaidba! |
|
|
Harc a mulandósággal
| A legnagyobb szerkesztők is halandók, |
| két lábon járó tévedéseik. |
|
Kettéhasadtan
|
„…a vers mintha két csigalépcsőn futna, s ezeket nekünk is egyszerre kell megjárnunk…”
Egy fülszövegből
|
| Néha-néha az ember elbizony- |
| talanodik, ha versenyt fut a verssel, |
| egyszerre két lépcsőn rohanna le s fel, |
| le az egyiken, fel a másikon. |
|
| Mert szembefutni maga az iszony |
| önnönmagunk felével, nemcsak egyszer, |
| de többször is. Ezért van, hogy az ember |
| elbizonytalanodik, el bizony. |
|
| Megváltó berregés vet véget ennek. |
| A manzárdszoba fél lakója csenget |
| a félemelet fél házmesterének. |
|
| Vannak, akik hiszik, s vannak, akik nem, |
| hogy fölcsendül a rég-várt mester-ének, |
| ha újra eggyé válnak ők a liftben. |
|
|
Egy ítészhez
| Hétközéphelyi megbírálja L. B.-t: |
| verstermésünkből kiemelkedő |
| nagy kötetnek képes nevezni ő |
| szürke, középszerű szellemi termék |
|
| helyett a könyvet, mit valami harmad- |
| vagy másodrendű mester összetákolt. |
| S mert L. B. rólam írta azt a pár sort, |
| azóta többé nem lelek nyugalmat. |
|
| Tévedne L. B.? S én is szertelen |
| gőggel magamat túlértékelem? |
| A végső döntést, ím, reszketve várom. |
|
| Vajon másod- vagy harmad-rendbeli |
| mester vagyok? Míg Hétközéphelyi |
| föl nem világosít, kerül az álom. |
|
|
Könyvhéten
| X. ül. Szalad a perc, telik az óra. |
| Előtte cola, de bele se kóstol. |
| Tétlenül áll kezében a golyóstoll: |
| senki se vágyik dedikációra. |
|
| Hát nincsen már egyetlen olvasója? |
| Kínlódik, mint megfeszített apostol. |
| Hová elvonulhatna, nincs kolostor. |
| Szellemi árut nem mérnek kilóra. |
|
| Zúg a Duna, visszafordul nyugatnak. |
| A Mold(o)va hullámai kicsapnak, |
| ront-bont a népség, összedől a sátor. |
|
| X. is felkászálódik asztalától. |
| Szégyen marja, vagy a nemes harag? |
| Másnap nem dedikált, otthon maradt. |
|
|
Kiszorítósdi
| „Egy gondolat bánt engemet.” |
| Illetve, több gondolat bánt, de most ez az egy |
| nyomul előtérbe. Eszembe jutott ugyanis, |
| hogy ha egy versem valahol megjelenik, |
| mindig kiszorít valami idegen írást, költeményt vagy prózát, |
| ami különben éppen ott jelenne meg. |
| No jó! Mondjuk, az is megjelenik az illető sajtótermék |
| következő számainak egyikében, esetleg egy másik lapban |
| vagy folyóiratban. No de akkor éppen az szorít ki valami mást, |
| amit én szorítottam ki előzőleg. Persze, |
| ami ekkor szorul ki, esetleg mégis megjelenik |
| ugyanannak a lapnak egy későbbi számában |
| vagy egy másik helyen. De a végtelenségig |
| nem mehet így, lévén a folyóiratok, |
| heti- és napilapok terjedelme véges. |
| Úgyhogy a végén valami végképp kiszorul, |
| soha nem jelenik meg sehol, és a folyamat elindítója |
| eredetileg az én versem volt; személy szerint |
| én magam. Tehát minden megjelenő írásommal megkárosítok |
| valakit erkölcsileg és anyagilag, pedig eszem ágában sem volt |
| ártani neki, ő meg nem tudhatja, hogy végeredményben |
| miattam szorult ki, annyian szorították ki utánam sorra egymást. |
| Lehet, hogy egy férfinak vagy egy nőnek az életét |
| mentette volna meg az a néhány száz forint, |
| amit végül is nem kaphatott meg, mert a sehol meg nem jelent |
| művekért tiszteletdíj se jár. Én meg úgy teszek, |
| mint aki eldobja a banánhéjat, továbbmegy, |
| más pedig elcsúszik rajta, és kitöri a nyakát, |
| mikor a tettes messze jár. Soha tudomásomra se jut, |
| hogy voltaképpen gondatlanságból okozott emberölést követtem el. |
| Eleszem mások ételét, eliszom italát, elszívom levegőjét. |
| Igaz, ők is megtennék velem ugyanezt, ha tudnák. |
| Ártatlan bűnösök, tiszta kezű zsebtolvajok, |
| érzékeny lelkiismeretű bérgyilkosok vagyunk! Mi mások? |
| Bocsássatok meg, kiknek kárt okoztam! |
| Támadjatok fel holtotokból, kiket könnyelműen megöltem, |
| idióta módján, ti félreismert lángelmék, |
| egymásba mosódó arcú, veszélyt nem is gyanító ismeretlenek! |
|
A dalnok búja
| Repes a költő szíve! Megjelentek |
| összegyűjtött versei is. No, ki |
| volt a költő? Persze, Homálynoky. |
| Vették, mint a banánt vagy a cementet. |
|
| „Könyvem hiánycikk!” Önhitten merengett. |
| „Bár ötezer példányban nyomta ki |
| a »Kner«, hogyha keresi valaki, |
| hiába vág neki az üzleteknek.” |
|
| Egy év múlva újra a kirakat |
| polcán a könyv. Tán raktáron maradt, |
| hol sok kelendő mű feledve fekszik? |
|
| Úgy emlékszem, hogy fiatalkoromban, |
| mikor még a magánjogot magoltam, |
| hitelrontásnak hívták az ilyesmit. |
|
|
Sznobjaink jobbjainak
| Fontos-e a mellékes? Meglehet. |
| Sőt meglehet, hogy a legfontosabb. |
| Mellesleg szólva, a mellékes új |
| mellékeseket s a mellesleg is |
| új melleslegeket szül. Nem szabály ez, |
| csak következmény, már-már követelmény, |
| mit a költőnek tudni illenék. |
| S a többit is, a fenntartásokat, |
| a módosítást, a frissen leírt |
| felülvizsgálását, és ráadásul |
| tudni illik, hogy a központozás |
| egyenrangú a mondanivalóval, |
| sőt néha még több. Természetesen |
| mindennek az ellenkezője is |
| igaz, mert medvecukorhoz hasonló |
| a költészet: édes is, savanyú is. |
|
|