Az a kis ember ott belül
| ugrál, torz fintort vág, nevet; |
| Ha torkod sírás fojtogatja, |
| s keserűséged könnybe gyűl, |
| szemtelen hangján felkacag |
| az a kis ember ott belül. |
|
| tarka zászlókkal integet. |
| Nem látja más, csak te tudod, |
| mi van a homlokod megett: |
| cirkuszporond és arzenál, |
| hol minden együvé vegyül, |
| mert rendet sohasem csinál |
| az a kis ember ott belül. |
|
| Kigúnyol hagyományt, tekintélyt, |
| az a kis ember ott belül. |
|
| húsodtól s véred italától |
| Megvárja, míg a szív megáll, |
| és egy új testbe költözik |
| az a kis ember ott belül. |
|
|
Az üvegkalap
| Filippo Marinetti, olasz futurista (később fasiszta) költő |
| a század húszas éveiben divatba szerette volna hozni |
| az üvegkalapot. Hogy jó példával járjon elöl, |
| fúvatott is magának egyet a muranói |
| üveghutában, és viselte egy ideig. |
| Sem az olasz irodalom történetében, sem az üvegipari |
| szakkönyvekben, sem a divatlapoknak |
| a férfikalapokkal foglalkozó oldalain nem sikerült |
| nyomára bukkannom, miért nem terjedt el az újszerű |
| kalapdivat. Azt sem sikerült megtudnom, |
| vajon az volt-e Filippo Marinetti szándéka, hogy a költők |
| különböztessék meg magukat a közönséges |
| halandóktól, avagy netalán az üvegkalap |
| általános viseletté válását remélte-e? Ha sikert arat, |
| ma büszkeség dagasztaná nem egy élemedett korú poéta |
| keblét, ha fiatalabb pályatársaik |
| megüvegsüvegelnék őket az utcán vagy a folyóiratok |
| szerkesztőségének folyosóján. Ha viszont arra gondolok, |
| hogy az üveg törékeny, elfacsarodna a szívem, |
| ha azt olvasnám valamelyik ismerősömről a lapokban, |
| hogy a fejére mért ütés következtében |
| olyan szerencsétlenül törött el a tökfedője, |
| hogy kalapkarimája levágta a fél fülét. |
| Igaz, később feltalálták a törhetetlen |
| üveget is, de lehetséges, hogy Filippo Marinetti |
| az abból készült föveget nem ismerte volna el |
| igazi üvegkalapnak. Bizonyos előnyei azonban |
| kétségkívül lettek volna ötlete elterjedésének. |
| Ha például rekkenő nyári hőségben |
| tiszta forrásra lelnénk, elég volna kalapunkat |
| a csobogó alá tartani, hogy a kínzó szomjúságtól megszabadulva, |
| felüdítsük magunkat. Távoli falvakban vagy tanyákon tartott |
| író-olvasó találkozók után sem kellene szállásunkon |
| éjjel, téli fagyban egy szál hálóingben botorkálnunk |
| az árnyékszék felé. Elég lenne kalapunkat, |
| öblével fölfelé, ágyunk alá helyezni |
| éjjeliedény gyanánt. Persze, ha adunk magunkra, |
| másnap alaposan ki kellene mosnunk az üvegkalapot, |
| mielőtt a fejünkre tennénk. Akkor nem lenne akadálya, |
| hogy a következő nyáron, rekkenő hőségben tiszta forrásra lelve, |
| ismét a csobogó alá tartsuk, és a kínzó szomjúságtól megszabadulva, |
| újból felüdítsük magunkat. |
|
A kegyelet oltárán
| Hová lettek a családi ereklyék, |
| a be nem vett orvosságok a polcról, |
| a titokban iddogált hajszeszek, |
| alig használt óvszerek, sérvkötők? |
|
| s az ezüsthangú éjjeliedények? |
| Hol a családhoz hozzáidomult |
| pamlagdíszítő oroszlánfejek? |
|
| Hol van Henrik bácsi műfogsora, |
| mit éjjel loptak el vizespohárból? |
| Hová tűnt el nagymama álszakálla, |
| amit viselt matrózinas korában? |
|
| Hol a gordonka, melyet nagypapa |
| elásott az erdőn, de rajtakapták, |
| s mit a diófa tetején felejtett |
| Máli néni, a szép burnótszelence? |
|
| Hol a bugylibicskával kiszedett |
| vesekövek, a spirituszban eltett |
| vakbelek és prosztaták s a csavarkulcs, |
| mit tortába sütöttek tévedésből? |
|
| Hová lett a hascsikarás miatt |
| el nem mondott névnapi felköszöntő? |
| Hol van a Bösendorfer zongorán |
| örökké megbicsakló Für Elise
|
|
| s a férfiágon örökölt bibircsók, |
| melytől nemegy kasszírnő megvadult? |
| Hol a lényegesebb aranyköpések |
|
| Kallódnak holmi szeméttelepen, |
| vagy az Andromeda-ködben lebegnek, |
| s iparilag föl nem használható |
| szellemképüket az utódok őrzik. |
|
|
Elmém élét koszorúkon köszörülöm
| 1948-ban lefordítottam T.S. Eliot híres költeményét, |
| J. Alfred Prufrock szerelmes énekét. |
| Az akkori folyóiratok, szerény terjedelmük miatt, |
| nem közöltek ilyen hosszú fordításokat. |
| Nemsokára egyes folyóiratok meghíztak, |
| mások belehaltak a drasztikus folyóiratfogyasztó kúrába. |
| Így hát fordításom 1957-ben jelent meg először nyomtatásban. |
| Minthogy kilenc év alatt kéz- és gépiratos másolatokban |
| meglehetősen elterjedt, s a legtöbb költő és kritikus |
| ismerte, sőt voltak, akik betéve tudták, |
| nem jelentett már különösebb szenzációt. |
| Egyik kiváló pályatársam megjegyezte, |
| hogy tévesen értelmeztem a vers befejező sorait, |
| a hableányok ugyanis az eredeti szöveg szerint |
| nem viselnek rőtszínű koszorúkat, |
| hanem megajándékozzák velük a tenger alatti terem |
| mivelhogy igazat kellett neki adnom, |
| kijavítottam az utolsó sorokat. |
| (Ó, áldatlan filológiai hűség!) |
| Húsz évvel később egy másik kiváló pályatársam föltette a kérdést, |
| ugyan miért változtattam meg a költemény befejezését? |
| Neki bizony jobban tetszett a régi. |
| Megint igazat kellett adnom, mert szavai nyomán |
| megjelent előttem az igazi kép, az angol költő látomása: |
| a hableányok saját fejükről veszik le a rőtszínű koszorúkat, |
| hogy megkoszorúzzák velük a látogatókat. |
| A tenger alatti terem falait |
| hihetőleg vízréteg alkotja, és nem lehet |
| kampós szöget verni beléjük, mint Ludwig Uhland |
| dolgozószobájának falába, akit a költői pályafutása |
| ötvenéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen |
| babérkoszorúval tüntetett ki szülővárosa. |
| Sajnos, abban az időben a költők már nemigen |
| sétálhattak babérkoszorús fővel az utcán. |
| Ha ezt teszik, bolondnak nézik őket. |
| Ludwig Uhland is csak dolgozószobájának falára |
| Időnként aztán megesett, hogy nem akadt |
| babérlevél a háznál a savanyú tojásleveshez, |
| a vadas nyúlpáchoz vagy bizonyos mártásokhoz, |
| és a költő hitvese vagy a szakácsnő |
| lusta volt leszaladni a boltba. |
| Ehelyett letépte a koszorú néhány levelét, |
| mialatt a költő elmerülten dolgozott legújabb alkotásán, |
| vagy a sörházat látogatta, a koszorú pedig |
| néhány hónap alatt úgy lecsupaszodott, |
| mint Ludwig Uhland kopasz feje. |
|
| Jómagam nem kaptam még soha babérkoszorút, |
| alkalmasint nem is kapok soha. |
| Pedig én is szeretem a savanyú tojáslevest, |
| a vadas nyúlgerincet meg a különféle mártásokat. |
| Sajnos, az én koponyámon is egyre kevesebb a haj. |
| az újabban divatba jött hajnövesztő csodabalzsamok |
| egyikéhez vagy másikához folyamodnom. |
| (Egyébiránt, mint T.S. Eliot költeményében olvashatjuk, |
| J. Alfred Prufrock, aki angol szokás szerint |
| inkább a teát és pirítóst [vagy kétszersültet?] részesítette előnyben, |
| szintén az erősen kopaszodó férfiak sorába tartozott.) |
|
|
Széljegyzet
| Akad, ki megunta a szépet, |
| s nem játssza az álmodozót; |
|
| Ha lába tilosba botorkál, |
| a nyalnok, a tollnok, a polgár – |
| s hajdú, ki harangot önt. |
|
| Látom, amint nekem esnek – |
| mondván: „Anathema sit!” –, |
|
| Szégyen alázna, ha járnám |
| hol annyi az unt tabu s bálvány, |
|
| Szégyen alázna, ha tűrném |
|
|
Mi vagyok én?
| Zongora a süketnémák intézetében, |
| kőkorszakbeli táskarádió, |
| csillagászati távcső egy szénbánya mélyén, |
| szélmalom teljes szélcsend idején, |
| lejárt belépőjegy egy elmaradt előadásra, |
| kulcscsomó egy lebombázott lakáshoz, |
| tévedésből kopaszra nyírt paróka, |
| tékozló fiú malacperselye, |
| madárijesztő a Szaharában, |
| eltűnt protézisét kereső macskacápa, |
| gyalogló bajnokságból kizárt százlábú, |
| könnyeit felszárító krokodil, |
| egérfogóba szorult kandúr, |
| gazellák elől futó leopárd, |
| téli álmatlanságban szenvedő barnamedve, |
| etruszk nyelven beszélő papagáj, |
| farkasvaksággal megvert szentjánosbogár, |
| heverő alatt sétáló zsiráf, |
| elvonókúrán sínylődő gödény, |
| kéményseprő fehér szmokingban, |
| Földnélküli János árendása, |
| lepkevadász az Északi-sarkon, |
| fagylaltárus a pingvinek honában, |
| búvár a sivatag kellős közepén, |
| alkoholundorban szenvedő pincemester, |
| abrakadabrát szállító futár, |
| villanyszerelő Mátyás király udvarában, |
|
Használati utasítás. A régi költők szerint a 33 bűvös szám volt. Balassi Bálint ezért állította össze első verseskötetét 33 versből. Állítólag még két, egyenként 33 verset tartalmazó kötetet tervezett, mivel a 99 szintén mágikus szám volt. Tervének megvalósításában korai halála és egyéb kisebb kellemetlenségek megakadályozták. Az én itt közölt versem 33 verssorból áll. 11 sorban valamilyen tárgyhoz, 11-ben valamely állathoz és 11-ben valamilyen személyhez hasonlítom magamat. Ez a részarányosság természetesen növeli a költemény bűverejét és gyógyhatását. Elmondhatjuk ráolvasásként, rosszat kívánva ellenségeinknek, és bizonyos, hogy nem lesz belőle semmi hasznuk. Ha influenza-járvány idején mondogatjuk, lehetséges, hogy nem kapjuk meg a betegséget. Légzőszerveink fölé rögzítve is hordhatjuk ilyenkor a verset; természetesen csak ing, kombiné vagy garbó-pulóver alatt, hogy feltűnést ne keltsünk. Strandon, uszodában fecske vagy bikini helyett semmi esetre se viseljük!
|
|
A szellem kéjelgései
| Én, azaz a százbillió atom, |
| mely engem képez, s mit énnek neveznek, |
| én, hű antennája gyanús neszeknek, |
| melyek átszűrődnek a falakon, |
|
| én, aki majd kicéduláztatom, |
| én, kit mumifikáltan polcra tesznek, |
| én, akit decimálnak, jegyzetelnek, |
| s bibliográfiákban lakhatom, |
|
| megteszem az élőtől adatig |
| vivő utat, s túljutok ama zónán, |
| hol a kijózanult költő belátja, |
|
| hogy az emberöltőnyi pásztorórán |
| simogatnia más nem adatik, |
| csupán egy pontosvessző térdkalácsa. |
|
|
|