Egy (vagy két?) letört liliomszál
Bűnjelek
| Fűvel-fával kikezdesz, s még ha fűvel- |
| fával kezdenél ki, de férfiakkal. |
| Fiatallal s öreggel is, a bűnjel |
| kacér mosolyod, mely csábít s marasztal |
| mindenkit közeledben. Még a vén |
| érettségi biztost is, lusta kislány, |
| úgy elbájoltad annak idején, |
| hogy végül átevickéltél a vizsgán. |
| Ölelnélek, míg meg nem fojtanálak! |
| Gonosszá tettél engem, oly gonosz vagy. |
| Légy beteg, azt kívánom, nyomd az ágyat, |
| míg minden hódolód megunja, s otthagy, |
| és egyedül én látogassalak. |
| De te egészséges vagy, mint a makk. |
|
Beismerés
| Mi vagyok én? Egy tagja udvarodnak. |
| Önkéntes pojáca. A táncteremben |
| szorongathatlak, de mind így szorongat, |
| kihez kissé vonzódsz. Elmegy a kedvem |
| az egésztől. Szakítsunk, arra kérlek |
| másnap négyszemközt, de hozzám simulsz |
| ilyenkor, s érzem, nélküled nem élet |
| az élet: a csávából nincs kiút. |
| Azt mondod, várjak, míg érzelmeiddel |
| „tisztába jössz”, s higgyem el, van remény. |
| Szád csókra nyújtod, mint aki lekvittel |
| egy tartozást. Ó, női lelemény |
| kifogyhatatlansága! S én hiszékeny! |
| Még el se mentem, máris visszatértem. |
|
Egy (vagy két?) letört liliomszál
| Tizennégyéves koromtól meztelen nők kezdtek látogatni |
| éjszaka, forrók és engedékenyek. |
| Húsz-huszonöt éves, szép arcú, szép termetű nők, |
| látszólag ivarérettek, alkalmasak a szerelemre és anyaságra. |
| Ismeretlen valakik valahonnan, csöppet sem hasonlók |
| azokhoz a korombeli kislányokhoz, akikkel a házi zsúrokon, |
| egy-egy rejtettebb szobasarok félhomályában gyors és ügyetlen |
| csókokat váltottunk, szüntelen félve a rajtakapástól. |
| Csak egy, de annál nagyobb fogyatékosságuk volt ezeknek az álombeli |
| szépségeknek; ugyanis hiába kerestem testük megfelelő helyén |
| azt, amit Villon olyan csodaszépen írt körül: „a szerelem |
| házát a kis kert közepén.” Nyoma sem volt |
| se kis kertnek, se házikónak. Megtettem, amit tehettem, |
| de nem találtam sohasem az ajtót, valamiféle rést, |
| mely ama házba vezet. Álmaim |
| úgy végződtek, ahogyan a kamaszfiúk erotikus álmai |
| általában végződni szoktak, mégis fura hiányérzet |
| maradt nyomukban. A természet |
| igen elmésen, mondhatnám gúnyos célzatossággal |
| egyesítette a szerelmi örömre és az anyagcsere |
| folyékony részének lebonyolítására szolgáló szervünket. Ezek szerint |
| az álombeli nőknek, úgy látszik, nem volt anyagcseréjük, talán |
| istennők lehettek. De ha szerelmi gyönyörre se vágytak, |
| miért látogatták mégis olyan szorgalmasan |
| ágyamat, míg aludtam? Mire volt jó |
| szenvedélyes odaadásuk? Ez a visszás állapot |
| jó két éven keresztül tartott, és az sem segített, |
| hogy időközben, részint könyvekből, részint az idősebb fiúk |
| elbeszélései nyomán tökéletes kiképzést kaptam elméletben |
| a nemi élet anatómiájáról és a technikai lebonyolítás |
| módozatairól. A várva várt feloldást |
| csak a gyakorlat hozta meg, amikor, |
| kevéssel tizenhetedik évem betöltése előtt, az angliai |
| Birkenhead városának közelében megrendezett |
| dzsemborin a magyar csapat tagja lehettem, |
| és két héten át éltem a táborban, meglehetősen |
| mostoha körülmények között, mivel szüntelenül és színtelenül |
| esett a szürke eső, és nem kaptunk szalmazsákot fekvőhelyül, |
| csupán egy igen vékony gumilapot, alig vastagabbat az akkoriban használatos, |
| olla-gumi néven ismert, népszerű óvszernél, |
| továbbá egy, a gumilap fölé helyezendő |
| gyékényt, aminél vékonyabbat életemben se láttam. |
| Sátrunk talaja nedves volt, ennek ellenére mégis kőkemény. |
| Egy katonaviselt angol öregcserkész azt tanácsolta, |
| ássunk valami kisebb mélyedést megfelelő helyen, |
| ahol oldalfekvésben tomporunkat, hanyatt fekve pedig |
| fenekünket helyezhetjük el; akkor kényelmesebb lesz a fekvőhelyünk. |
| Az egymás mellett alvók egymásnak vetett |
| háttal aludtak, kölcsönösen melegítve egymást, |
| mert csupán egy-egy plédet hoztunk magunkkal fejenként, |
| melegebb ruhát pedig egyáltalán nem, hisz otthon |
| forró nyárban keltünk útra. De itt a táborban |
| s éjszaka a sátorban is dermesztő volt a hideg. |
| A napi élelmiszer-adagot nyersanyagban adta ki |
| a táborparancsnokság élelmezési részlegének |
| a szó valódi és átvitt értelmében egyaránt skót főnöke, |
| mi pedig többnyire nem tudtuk, hogyan kell az ismeretlen |
| élelmiszereket elkészíteni. Egy ízben szafaládé vastagságú |
| kolbászfüzéreket adtak, s miután bicskával elnyiszáltuk |
| a kolbászok meglepő keményen ellenálló héját, |
| halvány-rózsaszínű, savanykás ízű, leginkább |
| nem illatosított fogpasztához hasonló |
| pépre bukkantunk, közel az ehetetlenség végső |
| határához, de aki olyan éhes volt, mint mi, |
| meg tudta enni, kenyérre kenve. Csak később hallottuk, |
| hogy nyers pépet ettünk, és ha megsütöttük volna a kolbászokat, |
| a hazai sült kolbászhoz megszólalásig hasonló, |
| jó ízű ételt ehettünk volna. Mellesleg szólva, |
| fogalmam sincs, milyen hangon szólna egy megszólalásig hasonló |
| kolbász egy másik kolbászhoz, vagy az emberhez, |
| aki elfogyasztja. De elég ebből! Térjünk rá |
| férfiúvá-avattatásom történetére. Felsőbb helyen |
| elhatározták, hogy egyik este közös tábortüzet |
| rendeznek, műsorral egybekötve, a finnugor nyelvcsaládba |
| tartozó nemzetek cserkészeinek. Egy osztálytársammal, |
| a szép arcú és daliás O. Lászlóval, mint későn érkezők, |
| a leghátulsó sorok egyikében telepedtünk le a nedves |
| fűre, s egy fiatal észt vagy finn cserkészlány |
| váratlanul kettőnk közé ült, és valószínűleg a finnugor testvériség jeléül, |
| jobb kezével osztálytársam, baljával pedig az én |
| kezemet kezdte szorongatni, majd a fel-fellobbanó |
| nagyobb lángok fényénél mindkettőnket alaposabban |
| szemügyre vett, s száznyolcvan centiméteres osztálytársam |
| jobban megnyerte tetszését, mint én, aki arcra csinosnak mondható, |
| de szerény középtermetű és cingár kamaszfiú |
| voltam. El is engedte hát az ifjú lány az én kezemet, |
| hogy azzal is osztálytársam hajába túrjon, |
| arcát simogassa, majd láttam, hogy keze |
| becsúszik O. László cserkészinge alá, s egyre lejjebb |
| és lejjebb matat, s mikor egy bizonyos pontot elért, |
| a nálam szemérmesebb O. László felugrott, elrohant, és eltűnt |
| a sötét éjszakában. Ekkor a lány, úgy látszik, |
| rám fanyalodott, és engem kezdett volna munkába venni. |
| Jelekkel értésére adtam, hogy jobb volna valami |
| elhagyatottabb helyet keresni. Úgy terveztem, |
| beviszem a lányt az elnéptelenedett táborban |
| az üres sátorba, de a sátrakhoz közeledve |
| láttuk, hogy a táborparancsnokság angol cserkészfiúkkal, |
| vállas vagy nyurga ifjakkal őrizteti az üres táborokat. |
| Nem maradt más, csak az erdő. Koromsötétben |
| botorkáltunk a csepegő lombú fák között. Mindkettőnk cserkészköpenyét |
| leterítettük az ázott fűre, azonban annyira |
| dideregtünk már, hogy ruházatunkat csak az okvetlenül |
| szükséges helyeken lazítottuk meg, s hamarosan a fiatalság |
| akadályt nem ismerő vadságával vonaglottunk |
| a nedves fűtől átnedvesedett köpenyeken. Talán |
| mondanom sem kell, hogy ezúttal sikerült megtalálnom |
| ama kis kertet és a házikó bejáratát is. |
| Vajon járt-e előttem más is ott? Nem tudom biztosan, |
| de valószínű, hogy igen. Tehát az is valószínű, |
| hogy nem két, csupán egy liliomszál hervadt le azon az éjjelen. |
| Az eső éppen szünetelt, de a szélrohamok szakadatlanul |
| hintették ránk a vizet a nedves lombok közül. |
| Végül is bőrig áztunk, én persze még jobban, mint a lány. |
| Emlékszem, hogy csókolózás közben a szél |
| az ő nedves haját többször is az én félig nyitott szájamba fújta, |
| s ujjaimmal kellett kiszedni onnan a csapzott fürtöket. |
| A lány arcának és hajának angol esőszaga volt. |
| Nyilván nekem is angol esőszagom volt, |
| ahogy általában mindennek és mindenkinek angol esőszaga |
| volt e vidéken. Csuromvizesen jöttünk ki a fák közül, és egy utolsó |
| csókkal elváltunk. A lány mondott a búcsúzásnál valamit, |
| számomra ismeretlen anyanyelvén. |
| Én is mondtam valamit magyarul, amit pedig ő nem értett. |
| Másnap próbáltam újra megkeresni a lányt, |
| de a nemzetközi tábor zűrzavarában reménytelen volt ez a vállalkozás. |
| Azonkívül mindketten csak a távoli tábortűz fel-fellobbanó |
| lángjainál láttuk bizonytalanul egymás arcát, |
| az erdőben pedig szinte koromsötét volt, tehát hamarosan |
| felhagytam a kereséssel. Mint említettem, |
| csak középtermetű kamaszfiú voltam, százhatvanhat centiméter; |
| abban az időben ez is középtermetnek számított. |
| Huszonkilenc éves koromban, a bordaműtét után |
| három centit veszítettem testmagasságomból, |
| mikor pedig már hatvanéves is elmúltam, az öregedés további két |
| centimétert zsugorított rajtam. Nemsokára a kriplik között |
| kötök ki, ha ugyan nem vagyok már most is ott. |
| Sajnos, mire a törpék méretére zsugorodom, |
| cirkuszi törpének már túl öreg leszek, aligha |
| fogok tudni bukfencet vetni. Kerti törpének |
| talán megtenném szerényebb házaknál. Kár, hogy az agyagból való |
| kerti törpék sokkal jobban állják az időjárás |
| viszontagságait. Néha eljátszom a gondolattal, |
| hogy él valahol külföldön egy gyermekem, |
| aki most hajszál híján ötvenéves. |
| De nem tudnék gyermekemnek tekinteni egy ismeretlen, |
| javakorabeli férfit vagy egy többgyermekes családanyát. |
| És valljuk be, nevetséges látvány, ha egy apa vagy nagyapa |
| csak tolmács segítségével tud érintkezni gyermekével és unokáival. |
| Még szerencse, hogy egy alkalmi szerelmi együttlétből |
| ritkán születik utód. Montaigne olvasása közben, |
| annak idején meghökkentett ez a mondat: |
| „Három gyermekem volt, vagy négy.” Első olvasásra |
| nem értettem, mi az oka ennek a bizonytalanságnak |
| vagy túlzott nagyvonalúságnak. De ma már belátom, |
| hogy a saját emlékirataimban mindössze annyit mondhatok |
| ugyanerről a témáról: „Egy gyermekem volt, |
|
Szaniszló és a végzet asszonya
| Szaniszló álmodott. Hosszú kötélhágcsón |
| mászott álmában egy igen magas épület |
| toronyszobája felé, valószínűleg évszázadokkal ezelőtt, |
| mivel költőnk tollas kalpagot, ezüstgombokkal ékes |
| bársonyzekét viselt, bal tomporát pedig |
| egy kurta tőr vagy inkább gyíkleső |
| fémtokja verdeste. Sötét volt, csak a holdvilág |
| derengett át az éjszaka fellegein, langyos szellő |
| lengedezett, és valami távoli helyről |
| méltóságteljes orgonamuzsika hangzott, |
| inkább világi, mint egyházi zene, |
| mégis volt benne valami himnuszhoz hasonlóan |
| magasztos és fölemelő. Szaniszlónak fogalma sem volt, |
| miért mászik és hova mászik, de kebelét |
| mégis ünnepélyes érzés duzzasztotta, valami |
| életreszólóan fontos esemény előérzete. |
| És valóban, mikor a toronyszoba felé közeledett, |
| látta, hogy egy fiatal nő áll a nyitott ablakban, |
| egy harminc év körüli asszony, bő ujjú, sötétkék éji köntösben, |
| és a bő köntösujjak visszacsúsztak két fehér karján, |
| miket hívogató ölelésre tárt Szaniszló felé. |
| Homálynoky Szaniszló már csak egy méternyire volt az ablaktól, |
| jól kivehette az asszony arcát és alakját, |
| látta kissé nagy, de szépen formált, érzéki száját, |
| éjszakára kibontott, hosszú, sötétbarna haját, |
| egymástól kissé távol fekvő, két sötétkék szemét, |
| látta, hogy a jelenség inkább tiszteletet parancsoló, |
| mintsem érzékien kihívó, tudta mégis, |
| hogy az asszony éjszakai, titkos pásztorórára várja őt, |
| de mielőtt a kötélhágcsó legutolsó fokait is megmászta volna, |
| az álom véget ért. A rá következő napon |
| Szaniszló úgy járt-kelt, akár egy holdkóros, |
| szórakozottan és álmatagon végezte munkáját a könyvkiadóban. |
| Kis híján el is ütötte egy teherautó a Lenin körúton, ahol figyelmetlenül |
| belegyalogolt a pirosba. Úgy érezte, |
| mintha élete legnagyobb napja érkezett volna el, |
| a végzetes, nagy szerelem, amire oly régóta várt hiába, |
| mivel Szaniszlót általában kedvelték a nők, |
| csak nemigen lettek belé szerelmesek. |
| „Most!” – mondotta magában jelentőségteljesen, |
| noha józan pillanataiban tudta, |
| hogy túl sokat vár, hogy csak egy véletlen álomlátás |
|
| Aznap estére Szaniszlót meghívta egy baráti házaspár |
| lakásszentelőre. Igen sok vendéget hívtak meg rajta kívül, |
| akiket költőnk csupán részben ismert. |
| A bemutatkozás során határtalanul megdöbbent, |
| mikor a házigazda váratlanul az álmában látott hölgy elé |
| tuszkolta, aki ez alkalommal nem sötétkék éji köntöst, |
| hanem szolid kisestélyi ruhát viselt, és kiderült róla, |
| hogy szakmája a matematika. Homálynoky Szaniszló |
| meghajolt a végzet asszonya előtt, hódolatteljes |
| kézcsókkal. A hölgy helyet foglalt egy kényelmes fotelben, |
| Szaniszló pedig egy alacsonyabb székre ült le a balján, |
| és éppen azon gondolkodott, milyen témával kezdje a társalgást, |
| mert nem tartotta taktikailag megengedhetőnek |
| a hölgy számára valószínűleg teljesen váratlan, |
| azonnali szerelmi vallomást, de nagy csodálkozására, nem is érzett |
| erre semmi különösebb indíttatást. Miközben |
| szótlanul töprengett, egy rokonszenves, kövérkés, |
| középkorú férfi telepedett le a matematikus hölgy jobb oldalán |
| álló székre, nyilván régi ismerős, és a szó hamarosan valami magasabb |
| matematikai szakkérdésre terelődött. A rokonszenves férfi |
| és pályatársnője élénken vitatkozott, Szaniszló számára kínai nyelven, |
| mivel humán gimnáziumba járt annak idején, |
| ahol már a differenciál- és integrálszámítás sem |
| szerepelt a tananyagban, és a költő réges-rég elfelejtette mindazt, |
| amit matematikából valaha is megtanult. Valljuk be, |
| hogy még egy elsőfokú egyenletet sem tudott volna |
| megoldani, a hármasszabálynak is csupán |
| nevére emlékezett, de mibenlétére nem. |
| Számtani tudása már csak a négy alapműveletre |
| korlátozódott. Úgy ült ott tehát, mint a kuka. |
| Nem tudott sem beleszólni a vitába, sem más vágányra terelni azt, |
| s unatkozni kezdett. Unalmában jobban szemügyre vette a matematikus hölgyet. |
| Nem csúnya nő, de még sincs semmi szekszepilje, |
| legalábbis számomra, – gondolta. Talán érzékiség nélküli |
| szerelmet érzek iránta? Dehogyis érzek! |
| Ezt a nőt nem érdekli semmi a világon, |
| kivéve a matematikát. Úgy látszik, |
| szakbarbár szegény. Egy unalmas nő. |
| És miután mindezt tisztázta önmagával, |
| Szaniszló angolosan meglépett a hölgy mellől, |
| aki láthatólag észre sem vette ezt, miközben |
| a kettőjük számára bizonyosan érdekfeszítő vitát |
| folytatta kollégájával. A költő pedig |
| a társaság egy másik csoportjához csatlakozott, |
| ahol nem matematikáról folyt a szó. |
| Felhajtott egy pohár pezsgőt, és lemondott mindörökre |
| a kötélhágcsóról, a tollas kalpagról, a gyíklesőről, |
| miközben a lemezjátszón felhangzott ünnepélyesen |
| Buxtehude egyik orgonakompozíciója, |
| melyben Szaniszló fölismerte az álmában hallott, |
| méltóságteljes, de ebben a pillanatban mégis kicsit |
| ironikusan csengő muzsikát. |
|
|
Egy házasságkötés előzményei
| 1971 decemberének elején, éppen ama napnak reggelére virradva, |
| mikor házasságkötési szándékunk előzetes bejelentése végett |
| föl kellett volna keresnem, jövendőbeli hitvesemmel együtt, az illetékes |
| kerületi előljáróság anyakönyvi hivatalát, félelmes és megszégyenítő |
| álmot láttam. Azt álmodtam ugyanis, hogy mind a ketten, |
| immár közvetlenül a házasság megkötése céljából, |
| ott állunk egy rokonszenves megjelenésű, egyúttal tiszteletet parancsoló |
| magatartású hölgy előtt, aki kettőnk életét |
| a sírig összekötni hivatott, és éppen jegygyűrűinket |
| kéri tőlem. Talán azért, hogy jobb kezünk gyűrűsujjára húzza, |
| avagy azért, hogy én húzzam fel a magam és leendő hitvesem ujjára, |
| annak rendje-módja szerint. (A cizellált aranygyűrűket |
| jó előre megvettem már valóban, de frigyünk megkötése előtt |
| nem szándékoztunk gyűrűt viselni. Nyomós okunk |
| volt erre, de nem akarok túl messzire |
| elkalandozni a tárgytól). A kellemes megjelenésű |
| és egyben tiszteletre méltó anyakönyvvezetőnőnek |
| kezébe is adtam álmomban a csillogó karikákat, |
| de ő, megvetéssel vegyes fölháborodással arcán, |
| az asztalra dobta mindkettőt, és haragosan kiáltott fel: |
| „De hiszen ezek ebgyűrűk!” Én pedig, aki azt se tudtam eddig, mi fán |
| terem az ebgyűrű, nyirkos testtel, lázasan, köhögési rohamtól fuldokolva |
| riadtam fel álmomból. Csupán ennek köszönhető, |
| hogy nem süllyedtem azonnal az anyakönyvi hivatal padlózata alá |
| szégyenemben. Ehelyett megkerestem a hőmérőt, |
| és lázat mértem, majd telefonáltam jövendőbelimnek, |
| aki azt felelte, hogy akkor egyedül teszi meg |
| a szükséges bejelentést, de előbb eljön irataimért. |
| Nem egyedül érkezett. Ugyanis leendő vejem |
| lovagiasan felajánlotta, hogy elkíséri helyettem |
| a hivatalos útra anyósát, akiről senki se hitte volna, |
| fiatalos, sőt szinte leányos külseje miatt, |
| hogy férjes asszony-lánya van. |
| Visszatérve elmondták, hogy az anyakönyvvezető |
| valóban nő, ahogy megálmodtam, s nem holmi tekintélyes férfiú. |
| Miután helyet foglaltak asztalával szemközt, |
| aprólékos gonddal tanulmányozta jövendőbelim személyi |
| igazolványát, azután az enyémet, benne az én ötvenegy éves koromban készült |
| fényképemet, a képen látható, őszülő, kopaszodó, már öregedni kezdő |
| férfiarcot, majd a vele szemben ülő, huszonöt éves, |
| dús fekete hajú fiatalembert, s leleplezően állapította meg: |
| „Csakhogy ez nem maga ám!” – „Jövetelünkkor |
| megmondtam, hogy a vőm,” – felelte rá leendő feleségem. |
| „Tehát leendő férjének első házasságából való fia?” – „Dehogyis! |
| A lányom férje.” – „Akkor miért mondja, hogy a veje?” |
| – kérdezte, hangjában némi rendreutasító árnyalattal |
| az anyakönyvvezető hölgy. Majd kissé összevonta kecses szemöldökét, |
| s ekképp folytatta: „És miért nem szerepel a lánya |
| a személyi igazolványában?” – „Mondtam, |
| hogy férjnél van, de különben is, jóval elmúlt tizenhat éves,” |
| – replikázott jegyesem, aki nem aznap jött le a falvédőről. |
| Ezek után mindkettőnk válóperi végzését |
| kérte a hölgy, előző házasságunk felbontásáról. |
| Miután minden iratot áttanulmányozott, megállapodtak a házasságkötés |
| napját illetőleg. Addigra meggyógyultam, s nem volt már semmi akadálya, |
| hogy személyesen jelenjek meg az ünnepélyes alkalomból. |
| Közvetlenül a szertartás előtt, megkérdezte az anyakönyvvezetőnő |
| egyik munkatársa, vajon a Lohengrin nászindulójának, avagy |
| Johann Sebastian Bach D-moll toccatájának és fúgájának hangjainál |
| kívánunk-e bevonulni a terembe. Mi az utóbbit választottuk. |
| Én L. Lászlót, kiváló pályatársamat kértem föl tanúmnak; |
| verseit és fordításait talán nem olvasta az anyakönyvvezető hölgy, |
| de már az első pillanatban fölismerte benne |
| a Magyar Televízió akkori népszerű műsorszámának, |
| a Kicsoda-micsoda? elnevezésű vetélkedőnek |
| zsüritagját, és élénk érdeklődésről tanúskodó |
| kérdéseket intézett hozzá. Feleségem tanúját, |
| a szintén kiváló S. Gyulát, a neves festőművészt figyelemre se méltatta, |
| mivel ő nemigen szokott a televízióban szerepelni. |
| Ha ezt előre tudjuk, második tanúnak |
| talán a daliás, hódító megjelenésű R. Ádámot |
| kértük volna fel, akit zsürielnök korában |
| szerelmes levelekkel halmoztak el ismeretlen nők, |
| úgyhogy végül a szépnem túlságosan heves ostroma miatt |
| lemondott tisztségéről. Szóval, úgy járt, |
| mint Brigitte Bardot, a csodaszép filmcsillag, |
| akit tengerparti villájának rácskerítésén át |
| ismeretlen emberek tömege bámult, mialatt bikiniben napfürdőzött a gyepen, |
| sőt fényképfelvételeket is készítettek róla orvul, |
| ha vakító fehér, gyönyörű popsiját |
| igyekezett hason fekve hozzábarnítani |
| nem kevésbé csábos, napsütötte testrészeihez. |
| Úgy tudom, Brigitte Bardot végül is magas kőfalat |
| építtetett a rácskerítés helyébe, s így megszabadult a kíváncsiak |
| tolakodásától. Sajnos, a televízió képernyőjét |
| nem lehetséges magas kőfallal övezni, |
| pedig bizony sokszor nem ártana. Hogyha azonban |
| a daliás R. Ádámot kértük volna föl feleségem tanújának, |
| ma nem ékesítené nagyobbik szobánk legszembetűnőbb falfelületét |
|
A szabadító angyal címet viselő festmény, |
| festőművész tanúnk nászajándéka, szerény otthonunk |
| legfőbb ékessége. Különben már L. László személye is eléggé elvonta |
| az érdeklődő hölgy figyelmét házasságkötésünkről, |
| úgyhogy attól tartok, ha még R. Ádám is jelen van, |
| izgalmában nem velem, hanem valamelyik tanúval |
| eskette volna össze menyasszonyomat. S ez esetben |
| a bigámia bűncselekménye követtetett volna el, |
| lévén mindkét tanú nős. Nem tudom, |
| hogyan másztunk volna ki akkor a csávából. Azért is írtam meg kivált |
| ezt az egyébként nem valami meglepő |
| történetet, mivel az anyakönyvvezető hölgy |
| szinte szakasztott mása volt annak a másiknak, aki kínos lázálmomban |
| megjelent előttem. De gyűrűink egyáltalán nem érdekelték, |
| nem kérte el tőlem, nem húzta fel ujjunkra azokat, |
| sőt még csak meg sem tekintette, így hát, sajnos, a mai napig sem |
| tudjuk bizonyosan, vajon jegygyűrűt viselünk-e, |
| vagy csak az álombeli anyakönyvvezetőnő által oly megvetően |
| visszadobott ebgyűrűket? A bizonytalanság azóta is meg-megmozdul, |
| mint lassan rágcsáló féreg, kettőnk szívében, |
| házaséletünk minden válságosabb percében, minden komolyabb |
| megpróbáltatással járó, önbizalmunkat kétségessé tevő, |
|
A repülő csészealjakról
| Vannak repülő csészealjak |
| Saját szememmel láttam egyet. |
| de idejében félrekaptam a fejemet, |
| úgyhogy diribdarabra tört |
| a sárga csempés konyhafalon. |
|
|