Változás

Kitartón rombol az idő, torzítva, ami megmarad; már képed is megváltozott az évek mázsái alatt; a multnak görbetükre ma groteszkül villantja elém s gúnyolja benne egykori arcod a furcsa, ferde lény. S hallom, míg rút, rekedt zsivaj tolul felém a légen át, összhangzat nélkül játszani az emlékek zenekarát; fültépően üvölt a kürt, sért a hegedűk gikszere; pezsgős üvegben trágyalé s a bánat volt a mixere. Keresek, nézem, hol maradt a régiből csak egy atom; járom az ismerős útat, a lágy szelet szagolgatom. Más mozdulattal int a táj: tartózkodó, mint hölgy, akit társaságom nem érdekel s kalandba sem bocsátkozik. Előttem egy szép karcsú fa, ága jó volna botnak és csak állok, mint ki megmeredt, s kezemben is így áll a kés, tanácstalanul, mint sebész a felnyitott hasú beteg előtt, kinek kórképe új s idegenek a tünetek. Valaki észrevétlenül működött fosztva, rontva itt; lelopták megtorlatlanul az ég s a bokrok színeit. Futnék a rendőrségre és ami menthető, menteni s az ismeretlen tettesek kártevését jelenteni. Így forr s apad az áradás, egyre mélyebbre szállva le s már nemsokára a mohón habzsoló földbe fúl bele, keringek még hullámain, mint örvényen forgó levél, vakon várva a változást, amely megvált és kicserél. Régen megrémített a sors, de most úgy imbolyog felém, mint félkótya, szakadt ruhás falubolond parasztlegény; kalapján, melyet ittasan, tompult fejével hátravet, viaszrózsa és vadvirág, de kórók is és gyomfüvek.