Emlék

Álmos vagyok, gubbasztok egymagam, kedvem, mint ázott zászló vászna, lóg; sötétben őrizem emlékedet, mint arcképet a becsukott fiók. Unatkozom, nincs semmi, ami bánt és mint tanyán subát a számadó, fülig magamra húzom a magányt. Akaratom, mint megvert eb lapul; valaha virgonc volt, most tenni fél és inkább megbocsát, mint elítél a szív, magát téve párhuzamul. Most hallgatás ül a tűnő, zajos napok helyén; irtózva tespedek, mint karszékében puffadt májbajos. És látom, amint esőben megyek egy kis vidéki állomás felé; mint filmszalag, gyorsan fordul a táj és összedugják orruk a hegyek. Tudom, hogy sorsom gúnyolják, hiszen úgy ballagok, mint egy kopott borügynök s a bánatot, mint csomagot, viszem.