A vénleányok

Örök színház az utca, az ember bárhová jut: hányszor elnéztem én, kiket gúnnyal mutat, a vénleányokat, lengő sötét ruhájuk és egészségtelen májszínű arcukat. Borzasztó tudni, hogy egykor mind fiatal lányok voltak s testük dús ékszeresdoboz; keblük telten feszült, szerelmi diadal- jelvény és most avult fűzőben fonnyadoz. Jártukban temetési és monoton zene kíséri őket és holtak mennek velük, kiket régen szerettek s ráncosszélű szemük örökös szemrehányás, mint vén kutyák szeme, mert, hogy egykor kik voltak, elfeledtük és fanyar párák lengenek felettük.