Széljegyzet

Akad, ki megunta a szépet, s nem játssza az álmodozót; ábrándjai ördögi képek, búvóhelye tüskebozót. Ha lába tilosba botorkál, öklét mutogatva dühöng a nyalnok, a tollnok, a polgár – s hajdú, ki harangot önt. Látom, amint nekem esnek – mondván: „Anathema sit!” –, Manders tiszteletesnek késői utódait. Szégyen alázna, ha járnám én is a régi utat, hol annyi az unt tabu s bálvány, akár a szivarkacsutak. Szégyen alázna, ha tűrném vén kloakád ragacsát, szájtátó, kockafejű rém, emberi ostobaság!