Október

Lehajtja rőt-arany fejét az erdő. A levegő friss újbor-íze csíp. A párás dombhajlat felől kesergő melódiát fütyül az őszi síp. Szőlőt hoznak kosárban, prést csavarnak. Sárgul a hegy – itt-ott kopár darab – és mélyvörös foltjával a fagyalnak elcammog a szálló felhők alatt. Bár lennék őszi felhő, melynek alját a szélkutyák nyers-hús-színűre nyalják, vagy szilvafőző üst fölött a gőz! Legyek hozzád hasonló, barna, bölcs rög, s ti megbékélten fonnyadó gyümölcsök. Te légy koporsóm, diadalmas ősz!