Változás

Kitartón rombol az idő, s torzítja, ami megmaradt; már képed is megváltozott az évek mázsái alatt; a múltnak görbetükre ma groteszkül villantja elém, s gúnyolja benne egykori arcod a furcsa, ferde lény. S hallom, míg rút, rekedt zsivaj tolul felém a légen át, összhangzat nélkül játszani az emlékek zenekarát. Fültépően üvölt a kürt, hegedűk gikszere riaszt. Pezsgősüvegben trágyalé; a bánat kotyvasztotta azt. Kutatok, nézem, hol maradt a régiből csak egy atom; járom az ismerős utat, a lágy szelet szagolgatom. Más mozdulattal int a táj: tartózkodó, mint hölgy, akit társaságom nem érdekel, s kalandba nem bocsátkozik. Előttem egy szép, karcsu fa, ága jó volna botnak, és csak állok, mint ki megmeredt, s kezemben is így áll a kés, tanácstalanul, mint sebész a fölnyitott hasú beteg előtt, kinek kórképe új, s tünetei idegenek. Valaki észrevétlenül működött, fosztva, rontva itt; lelopták megtorlatlanul az ég s a bokrok színeit. Futnék a rendőrségre, hogy ami menthető, mentsem én, s az ismeretlen tettesek kártevését jelenteném. Így forr s apad az áradás, egyre mélyebbre szállva le, s már nemsokára a mohón habzsoló földbe fúl bele. Keringek még hullámain, mint örvényben forgó levél, vakon várva a változást, amely megvált és kicserél. Régen megrémített a sors, de most úgy imbolyog felém, mint félkótya, szakadt ruhás, falubolond parasztlegény. Kalapján, melyet ittasan tompult fejével hátravet, viaszrózsa és vadvirág, de kórók is, és gyomfüvek.