Anyagtalanság
Néha, éjszaka sima és üres |
feketeségben ébredek, s a vak |
semmiség hirtelen zsúfolva lesz |
a képektől, pár másodperc alatt. |
Az előbb azt se tudtam, ki vagyok, |
csak csupasz létemet éreztem a |
sötétség börtönében, mint ahogy |
az ősember, az állat és a fa. |
Fáztam, féltem, de most már összekapcsolt |
múltammal a rejtélyes gépezet; |
biztos tudat, ami fél-öntudat volt, |
s minden felé ok és emlék vezet. |
Életemnek ilyen alapja van csak: |
ház homokon, laza téglák, közéjük |
maltert a szappan habjából habartak, |
s levegőt szel, ki botjával beléüt. |
Köréje rakta pajzsai falanxát, |
s szilárdan tartja az anyagtalanság. |
|
|