Város- és önarckép 1955

A házak sárga elefántok, a járdák szürke tigrisek. Tüzes liliomok forognak kalauznők fogai közt. Műsor mellé műsört iszik e város, hol feszengve élek, mint a rozmár, mely visszatorpan a hőpalack bejáratánál, mint a tapír, mely büntetésből dodgemet kénytelen vezetni. Bár lennék boldog pörsenés gyógytornász egyengette háton, légy a kávéház asztalán, hol a címersas két feje zártkörű klubot alapított, s tarkón hajszál, mit maradék utasüdítővel locsol a szórakozott agronómus! Ehelyett, úszólecke közben a fuldoklót kell játszanom, hogy mélyvízből kihúzzanak halálra rémült üldözőim, és kést fogjanak rám a parton, miközben a porondra lépnek bágyadt erőművészeink, s harakiristákat gyanítva jámbor önborotválkozókban, mit sem sejtő lábakra ejtik a súlyzót. S ha nem az enyémre, gyanúba fog néhány divatfi, ki hírt vár táskarádión az ormányforma-változásról. Sajnáljam-e hát, nem tudom, ha megfeszíttetésemet egyelőre, a kedvezőtlen időjárás miatt lemondja a vidám-parki rendezőség, s örvendjek-e, ha a jelenkor ribizlihántolás terén szerzett érdemeimre eszmél, s még árleszállítás előtt selejtbe tett mentőövet tűz glóriaként a homlokomra?