Nyári kert

Lángszínű arc lobog a virágágyak fölött, elfonnyasztja lehelete a sápadt rezedákat, szája vért fröcsköl szét a bokrokon, tüzének tűrhetetlen tébolyától vöröslenek tehetetlenül a kőfalak, és kemencévé fűlnek a szobák. Kivégzett ingek lógnak a szárítókötélen. A fakózöld gyepen halott jár láthatatlanul. Mintha a kora délután a pusztulásba tartana. Sötét kőtörmelék alá bágyadtan siklik a gyík. Tetőcserepekben megbújt vigyor kísér mindent, ami még eleven. Puskaporos hordón ijedt szobor áll a kert közepén, a robbanás előtti pillanatban.