Amit az ember a földön tehet

Tüzet szítani, hogy kezünkbe marjon a visszaharapó láng. Szomjazni, hogy az első korty után magába szívja vizét a pohár. Tovarohanni eszelős sikoltásoktól tarka folyosón, megtartva ép eszünket. Hurkot vető fények közt elterülni, s várni, hogy a fegyver lesújtson, vagy haladékot adjon valami arcunkat félreértő könyörület. Kihívó szókkal ingerelni a más irányba forduló közönyt. Tengődve a megszokható veszély színtelen közegében, titkos ablakra lelni, s az ötszáz évvel ezutáni város elmosódott képét megsejteni. Betömött füllel is figyelni elfojtott, ismeretlen hangokat, s fölpeckelt szájjal is felelni rájuk.