A kapu

A földdel egyenlő városfalaknak kapuja még áll, – körül holt romok. Sivatagi szél meddő ajka hagy csak egy napórán szenvedélyes nyomot. A múlás malma már üresen őröl, a romlás nem csaphat több dáridót, s mit sem tudhatnak az építkezőről a messziről jött expedíciók. Járhatatlan magánya süppedékeny homokjában elakad a kerék, s a számum porszemcsés leheletében emlékét szimatolják a tevék. Amit koncul kapott itt az enyészet, félig volt csak város, félig hazug kulisszaálom. De még századévek múltán is megbámulják a kaput.