Az aszkéta pillanata

Aszú fügebor cellaéjjele, hol vérszínű nyugtalanság világol, s mert éjről-éjre birkózik vele, mindent tud immár a paráznaságról. Mérget lehel ki, úgy hozzászokott a kígyó mérgéhez, mely egyre marja, s most végre a hüllőt, az undokot elfogta, s tagjai köré csavarja. Átlépi az önmaga húzta kört, és kéjesen förtelmes testet ölt minden káprázata, mit visszafojtott. Két orrlyukából sistereg a fény, s kivirítanak kéz- és lábfején a stigmák, arcán csillaglepra-foltok.