Az éjszaka cirkuszában

Amikor ráborul élőre és halottra az éj, mely a velőt a csontokból kiszopja, mintha fogatlan és sötét ínyű, öreg száj szívna csecsemő-vággyal anyatejet, eljön az én időm: mint ifjú lány, virágos pártában hívogat a vén és vaksi város; nappal lehangoló, szennyszürke házai kezdenek medvetánc-ütemre lejteni; a nagy bűvész, a csend, az orrlyukán keresztül fekete nyulakat s bársonypatkányokat szül; futnak a gyepen át, utánuk agarak s mustárbödön-fejű törpék száguldanak. Nyüzsög az éjszaka groteszk cirkuszporondja, s a mennybolt gömbölyűn feszül rá, mint a ponyva. Egy hullócsillag ott halálugrásra kész, vakítón villan az ezüstfényű trapéz, s behintik az eget púderral s kis cipellők aranyporával a mennyei műlovarnők.