In memoriam
| Negyven éve láthatatlan barátom, |
| már csak álmomban láthatlak viszont. |
| Egymás szavát nem halljuk és nem értjük, |
| mintha víz alatt menetelnénk |
| Elfog a megbánás, elfog ma is |
| az együtt átmulatott éjszakákért, |
| az értelmetlenül elpazarolt időért. |
| Ha a jövőbe láttam volna akkor, |
| tudom, az életed menthettem volna meg |
| több módon is. De bevártuk a legnagyobb vihart, |
| mikor a jégeső gépfegyverekből |
| paskolja a kövezetet, veri halálra a lenn futókat. |
| Miért tűrted el tétlenül, hogy rád záruljon a kapu? |
| Kis híján betuszkoltak veled együtt. |
| Kegyetlen markokból kellett magam kitépni. |
| Elhurcolásod közben visszanéztél |
| kétségbeesve. Egyre távolodtunk, |
| akár két fuldokló, az egyiket |
| fenntartja a mentőöv, de a társát |
| elragadja a hullám, elnyomja hangjukat a szélvihar, |
| arcuk elmosódik a ködös levegőben, |
|
|