Hívatlan látogatók

Áradnak a napok és feldagadnak hullámaik a szűk folyómederben. Sárszínű karjuk bárkit elragadhat, sodruknak ellenállni lehetetlen. Csillogó fémvödörben fel-felvöröslik a horogra csalt nap fanyar képe, mint torzító tükörben. Barátkoznék az este a beteggel, ki emlékezve lomokat lapátol, s ha maga hívogatta nem is egyszer, mégis visszariad az éjszakától. Álma hajdani utcákkal, terekkel s régi járókelőkkel népesül be. Csak a lányok arcát takarja fátyol, ha megjönnek s eltűnnek a szelekkel, a szoba négy falára rávetülve. Későn jön meglepő felismerése a látszatnak, mit elföd a valóság, a teljes egésznek ezrednyi része, vagy annyi sem, a rothadás a rózsák illatán túl, a bőr alatt enyészve az élő szervezet, önmaga foglya. A farakás fellobbanó kanócát szemlélheti, de el sosem tapossa az öntudatlan részecskék egésze. És látja sorát szárnyas alakoknak, formájuk nem is ember, nem is állat. Föl-alá mozgó szájukkal makognak, furcsállják külsejét, bámészan állnak. A szemük fénytelen, mint a vakoknak. Feltárulnak ablakok s kapuszárnyak, míg az ismeretlen közegnek lakosai lassan felbátorodnak, s hamiskásan, egy ujjal integetnek.