Csapdák

1 Egy ember földre zuhan a lámpafényben s úgy fekszik mozdulatlanul, mintha félrecsúszott nyakkendője fojtotta volna meg. Egy nemrég hófehér kar könyökig vájkál a szemétben a kapubolt homályán. Nem borzad el, mikor megcsapja a rothadás illata. Közönyös az ég vagy kegyetlen, mikor eltűri az ilyesmit és nem hallja a fölfelé igyekvő hangok tiltakozását. A tó fölött fagyos a napkorong, kihízott, simára borotvált hóhérarc, részvétlenül merev, mint a gazdáé, aki szemlét tart levágásra szánt, gyanútlan barmai fölött. Lassan forog a fényesre csiszolt korong, szikrázó széle sistereg. Hagyjátok el a pocsolyákat, ahol henteregtek gondtalanul! A holdfény kése már torkotokon. Ne bámuljátok a hatalomittas óriások idomtalan köcsögkalapját, ne vegyétek be a csalogató szavakat, a vásári trükköket. Nem láthatjátok meg idő előtt palaszürkére vált holnaputáni arcotokat.   2 A csigalépcső fölfelé vezet, nem tudni, hogy hová. Útközben elbotoltok, és késő lesz a bánat. Kövessétek inkább lefelé a földben az évszázados fa gyökereit, míg éveiteket fölszeletelik az órák és a percek, mint a denevérek a levegő láthatatlan tömbjét. Kerüljétek a színaranyból való csapdákat is. Ha beleestek, mit értek az arannyal? Rabtartóitok bármit tehetnek akkor. Ha egyszer a kezük közé kerültök, csak meggyalázva élhettek tovább.   3 Tábortüzetek körül ott ólálkodnak az árnyak. Mindenkit elkap jéghideg kezük, aki átlépi a láthatatlan vonalat. Ha kiált is, nem hallja senki, arca felismerhetetlenné mosódik. Virrasszatok az éjszakai ködben, hallgassátok az ég madarainak figyelmeztető kiáltását. Valahol skarlátvörös köpenyben várakozik a hóhér. Arca föl nem ismerhető, fehérré festi a képét, akár a cirkuszi bohócok. Gödröt kaparnak szolgalelkű borzok maradványaitoknak.   4 Vénáinkban parányi csónakok úsznak, alig hallható zene szól. Egy szál ingben rohansz a fák közé, egy szál ingben a lány, akivel a tisztáson bűnbe esel. Megvillan a pallos, elhangzik az ítélet. Megszégyenülten, mezítláb hagyjátok el a tiltott helyet, a párzás csömörével minden porcikátokban. Az üdvözítőnek hitt egyesülés csapda volt, mint a többi. Aknamezőn építkezünk, felrobbanhatunk minden pillanatban. Ki nem kerülhető kelepcék… Mi marad utánunk? Csupa bűnjel. Ujjlenyomatok jelentéktelen tárgyakon, nevünk néhány hivatalos irományon, poros polcon, egérszagú fiókban.