Fogyatkozó napok

Mitévő is lehetne, ki egyedül maradt, mint eldobott cipő párja nélkül, a lomtár elhanyagolt zugában? Menekülhet-e vajjon, kinek szaglása is odaveszett, a rózsák illatos lugasába? Hallgathat-e zenét, hogyha csontjaiban a szobája négy falában rejtőző rovarok egyhangú zümmögése idézi azt az órát, mikor a fény kialszik, mikor elfogy az égbolt, mikor a falinaptár utolsó lapja hull le, mint utolsó levél a lombtalan faágról? Erejét megfeszíti, leküzdi a szorongást, talán nem volt akárki, talán nem élt hiába, hisz nemcsak önmagáért küzdött a föld porában vagy sziklák meredekjén. Talán jelet hagyott, s a jel túléli őt. Ha szerényebb a fénye a legnagyobbakénál, mégsem alszik ki gyorsan, s akik az éjszakában reszketve vánszorognak, tüzénél melegednek.