A szundikálók
| A gólyalábon járó ingaórák |
| sora egymás szavába vágva üt, |
| s mérföld-hosszú léptekkel egyre róják |
| az utcát, hol mély csend van mindenütt. |
|
| Ne gondoljon magában senki rosszat, |
| mikor a tó cél nélkül háborog, |
| s a háztetőn kényelmesen napoznak |
|
| A gondolatok sápadt szalmalángok, |
| a tettvágy is hamar nyugodni tér. |
| Nem kívánnak megfejtést a talányok: |
| ha lúd, hát lúd, csak ne legyen kövér. |
|
| Mert lassabban forognak itt az elmék, |
| s mindegyik elme egy helyben kering, |
| nem óhajtja növelni terjedelmét |
| s elboldogul a régi rend szerint. |
|
| Hellyel-közzel csalódott vágyak úsznak, |
| ökörnyál-foszlánynál egyik se több, |
| az emberek karosszékben alusznak, |
| s beérik közben répa, dinnye, tök. |
|
| Átszundikálnak egy-két emberöltőt |
| a hétalvók, – s nagyszáju némberek |
| ostobasága csüggeszti a költőt. |
| Belátja már: szél ellen nem lehet. |
|
|
|