A prémvadászok
*
Hogyha zeng a régi kardal:
„Le a neo-avantgarde-dal!”
Állj a vártán kivont karddal!
gyermekkorom lapályán bolyongok álmaimban
ahol az elérhetetlen szemhatár ugyanannyit
távolodik amennyit hozzá közeledünk
már régen fölfedeztem hogy az ég csillagai
leszakíthatatlan aranyalmák egy madár-
vijjogás tőrhegye keresztülszúrja mellemet
de semmi fájdalmat sem érzek tudom hogy már sok mindent
nem tanulhatok meg hátralevő időmben
nem tudok lábujjaimmal cigarettát sodorni
se zongorázni ne is igyekezzetek
ilyesmire tanítani hisz nem vagyok egyéb
a hűtőszekrényben felejtett üres papírpohárnál
egy darab kővé száradt teasüteménynél az 1880-as évekből
nagyanyám fiókjában aki már rég nem él
tépjétek le inkább arcomról az immár fölösleges
flittereket a jobb felől valódi bal felől
tévedésből leborotvált és kutyaszőrrel pótolt
oldalszakállt ne szapuljátok a sóhernél sóherebb
költőket a lángossütők és hamburger-árusok helyett
ne sanyargassátok szegényeket a kelleténél jobban
hiszen vérrel könnyel és egyéb megnevezhetetlen
váladékokkal már úgyis eleget adóztak ígérem nem leszek
képzelődő ámokfutó hüvelykujjamat sem hiszem
revolvernek nem lövöldözök vele az utcai
járókelőkre hisz a színvakokat is kevésbé káros
festőnövendéknek adni mint beíratni gépkocsivezetői
tanfolyamra mindenben van valami tanulság
még a legkeservesebb tanulságban is egyszer majd
minden folt megtalálja a zsákját minden színfolt a vásznát
a mosókonyhában eközben kopott vándorlók mángorolnak
az országutakon lopott mángorlók vándorolnak
és így tovább és így tovább
folytathatnám vég nélkül de mit érne
szorongathatnám a szomorú köztéri szobrok kezét de miért
FÜGGELÉK
Hogy hova lettek a prémvadászok?
Hisz épp ez az!
[
Digitális Irodalmi Akadémia
]