Várakozás (I. 29.)

Várom, hogy induljon felém az erdő. Várom, hogy megizzasszon a hideg. Várom, hogy felkaroljon az ismeretlen pártfogó. Várom udvarnoki kinevezésemet. Várom a csodálatos hanglemezt, a görög kardalok elveszett dallamával. Várom, hogy testem oly könnyű legyen, mint a szél és a füst. Várom, hogy szakállam hosszúra nőjön, s mehessek remetének. Várom a hangot, mely előbb-utóbb szólítani fog engem is. A hangot, melynél nincsen komolyabb, őszintébb és felségesebb.