Te már tudod (I. 17.)

Halálos ágyad mellett ülve

hazudtam. Ez a kötelesség,

kíméletből a haldokló iránt.

Hangom hamis csengését észrevetted

és szavaimat félremagyaráztad.

De mit tehettem?

Másnál ez olykor érdem,

nálam csak a gyámoltalanság

egy válfaja. Néha azt gondolom:

„Te már tudod, mi van odatúl,

s ha nem, hát semmiről se tudsz.”