Az Árnyék szava (XI. 8.)

Én állok napfogyatkozáskor ama fényes korong elé. Én ülök nyomasztón agyvelőd rugalmas matracán, mikor egy sort sem tudsz leírni. Én lopódzom utánad a sikátorok homályában. Én súgom a füledbe mindazt, amit legszívesebben sohase hallanál.