Egy elfelejtett arc
|
Szeretem s ezért megölöm,
hogy jön ahhoz, hogy én szeressem?
József Attila
|
| Mintha tegnap történt volna, pedig közel negyven éve is elmúlt, |
| hogy felháborodva jártam a várost, lázongva meg nem érdemelt |
| szenvedéseim ellen. Tenyerembe vájt körmeim |
| nyomán kiserkedt a vér. Mindegy volt, |
| szilvapálinkát iszom-e a kocsmapultnál |
| vagy esővizet kalapom karimájából. |
| Éveket adtam volna életemből, ha bizonyos szobafalak |
| megszólalnak, és elmesélik, aminek tanúi voltak. |
| De a sajnálatosan belém nevelt lovagiasság |
| úgysem engedte volna meg, hogy a gyűlölve szeretett nő után |
| nyomozzak. Mivel azonban ellenállhatatlan erővel |
| rögződött belém a hit, hogy jogom van tudni az igazat, |
| lehetetlen volt tétlenül maradnom, tehát |
| pótcselekvésekkel csaptam be az ösztökélő, |
| szégyenletes ösztönt. Olyan városrészek felé vitt az utam, |
| ahol ő járni sosem szokott, és valahol |
| a külső Ferencvárosban vagy a Káposztásmegyeri Vízművek közelében, |
| zsebemben rejtegetve a képzeletbeli |
| tőrt vagy vitriolos üveget, hosszú gyaloglás és még hosszabb |
| várakozás után hirtelen benyitottam egy kiskocsmába vagy bodegába, |
| mintha rajtaütni készülnék valakin vagy valakiken, |
| pedig odabent csak az előre várható látvány fogadott, |
| borostás férfiarcok és rosszul elmosott söröspoharak. |
| Rekedten kértem egy deci rumot, és holtfáradtan lerogytam |
| valami borfoltos asztal mellé. Néha odatelepedett |
| egy-egy hanyagul öltözött, loncsos hajú külvárosi tündér, |
| megitta a maradék rumot, és belém karolt, |
| mint egy kedves nőrokon. Felálltunk és kimentünk, |
| s a második utcasaroknál ő is magamra hagyott, látva, reménytelen |
| eset vagyok. Azután villamosra szálltam. |
| „Ha meghalnék, nem kínlódnék tovább, de akkor sem, |
| ha holnapra ő halna meg!” Hiába |
| próbáltam elhessegetni ostobán csapongó, |
| szárnyas-rovarszerű gondolataimat. Milyen furcsa, |
| hogy mindez rég a múlté! Elfelejtettem azt az arcot, |
| mint a részeg a villanyoszlopot, mit önkívületében átölelt, |
| mint a gyógyultan elbocsátott elmebeteg a kórházkerti almafát, |
| női mellekként tapogatta, és csodálkozott, |
| hogy egyetlen törzsön kettőnél |
|
|