A féltékenység kórtörténetéből

1 Még emlékszem, milyen érzés, mikor a csengőszóra senki sem nyit ajtót, pedig odabenn ég a lámpa. Még emlékszem, milyen érzés, mikor rájövünk, hogy bizonyos szavak köznapi jelentésüknél végzetesebbek. Még emlékszem a szégyenletes távozásra, mikor forró leheletemtől lefonnyadt a fákról a lomb, mikor kiáltásomra áramütötten zuhantak le a levegőből a madarak. Még emlékszem, milyen érzés, mikor a szabad természet és a város egy lassan elforduló arc tükrévé zsugorodik.   2 Sokáig izzik, ami többé el nem törölhető a visszafordíthatatlan időben, a meztelenre vetkőztető kérdések csakúgy, mint az álruhájukat ledobó válaszok, a lengén öltözött test kihívása csakúgy, mint a közönyös meztelenség, a könyörületes hazugság csakúgy, mint a szemünk közé sújtó igazság, a szánalomból adott ajándék csakúgy, mint a tudva elfogadott alamizsna, az érzés, hogy már mások vagyunk, csakúgy, mint az emlék, hogy mások voltunk valaha, ami soha nem történt meg közöttünk, csakúgy, mint ami megtörtént, de elmúlt, az éjszakai hangtalan sötétség csakúgy, mint a nappal felcsapó lángjai, a robbanás füstfelhője csakúgy, mint nyomában a szétfoszló üresség.