Holtak és elevenek

Féláron kellett eladni a boltnak élő szerzők könyveit is – be régen! – az árleszállítás néhány hetében, ha el nem keltek, s polcon rostokoltak. Írói az akkori protokollnak, vörösen, mint főtt rák saját levében, a felháborodástól fuldokoltak: „Ó, mily megalázás! Micsoda szégyen!” Később csak a holt írók szerzeményét verték dobra. Az élőket ne sértsék, ha nő is a bevételek hiánya. Nem kérték ki a mások véleményét: ha a halott özvegye, fia, lánya szégyelli a történteket, ki bánja?