A tubákolók
| A tubákról gyermek- vagy kamaszkoromban |
| anyámtól hallottam először, aki elmesélte, hogy mikor süldőlány idejében |
| az egri „Angolkisasszonyok” leánygimnáziumának |
| növendéke volt, tanárnői közül néhányan |
| a tubákolás szenvedélyének hódoltak, |
| és noha a közvélemény ezt a szerény élvezetet |
| már akkor sem sorolta a bűnös kicsapongások közé, |
| a tanárnők, apácák lévén, mégis kissé restellték |
| megbocsátható gyengeségüket, és azt állították, |
| hogy a tubákszippantgatás elmulasztja vagy enyhíti |
| a fejfájást. A pajkosabb diáklányok |
| kaptak ezen, és fejfájásra hivatkozva, |
| hol ez, hol az kért egy csipetnyi burnótot |
| valamelyik tanárnőtől. Jómagam egyelőre még |
| nem ízleltem meg a tubákot, de náthát |
| nemegyszer kaptam fejfájás kíséretében, |
| s miközben nagyokat prüszköltem, megállapítottam, |
| hogy a tüsszentés inkább fokozza a fejfájást, mintsem enyhíti, |
| hiszen összerázza az ember fejét. Ezek után hosszú évek |
| teltek el anélkül, hogy a tubákélvezés vágya egyetlen egyszer is |
| megkísértett volna. Ezerkilencszáznegyvennégy nyarán történt, |
| Vas Istvánnak és menyasszonyának már szinte tömegszállássá lett |
| Baka-utcai kétszobás lakásában, melyet egy Kapotsfy nevű |
| öregúrtól béreltek, akinek felesége és fia |
| nyugatra távozott, ő pedig a harmadik szobában |
| húzta meg magát, hogy az ismeretlen Kapotsfyné |
| kottatartójában egy, a klasszikus zeneszerzők műveit |
| kezdő zongoristák számára egyszerűsített átiratban tartalmazó |
| albumra bukkantunk, ahol a szerzemények egyike a következő |
| címet viselte: „Johann Sebastian Bach: Egy dohányos gondolatai.” |
| Nyomban eszembe ötlött, hogy Bach korában |
| cigarettát még bizonyára nem gyártottak, |
| szivart is aligha, tehát a dohányzók |
| vagy a pipázásban vagy a burnótszippantásban |
| lelhették örömüket. A lakásban nem a zongora |
| volt az egyetlen hangszer, hiszen Vas István |
| magával hozta kedvenc furulyáját, és azon |
| játszotta a dallamokat, én pedig zongorán |
| kísértem őt. Miután mind a ketten |
| szívesen és sokat cigarettáztunk, az „Egy dohányos gondolatai” |
| kedvelt darabunkká vált, s miután alaposan begyakoroltuk, |
| nagy tetszést aratva adtuk elő esténként |
| a már-már állandó lakótársunkká lett Örley Istvánnak, |
| aki a „Magyar Csillag” kritikai rovatát szerkesztette |
| a folyóirat kényszerű megszűnéséig, |
| az időnként oda látogató Déry Tibornak, |
| a kiváló regényírónak, továbbá Szécsi Jánosnak, „Az erőszak kora” |
| című antifasiszta könyv szerzőjének, |
| Losonczy Tamás festőművésznek és feleségének, |
| azonkívül egy fiatal párnak a házból, |
| s no persze, a lakás szép és kedves, ideiglenes úrnőjének, |
| a furulyáló költő menyasszonyának. |
| Déry, ha ottmaradt éjszakára, egy földre tett matrácon hált, |
| csak fogkefét hozott magával, |
| meztelenül aludt, és így is közlekedett reggelente, |
| ötvenévesen is izmos és szabályos alakjával, |
| az átlagosnál valamivel szőrösebb mellével és hasával |
| a matrác és a fürdőszoba között. |
| „Mit csinálsz, ha Marika fölébred, és véletlenül benyit?” |
| – kérdezte Örley, mire a meztelen Déry |
| egykedvűen vállat vont. Szóval, e zaklatott időben sem |
| unatkoztunk és panaszkodtunk. |
| Valamennyiünkben tombolt még a fiatalság |
| optimizmusa és akasztófahumora. |
| (Megjegyzem, hogy Johann Sebastian Bachnak |
| említett művével később sohasem találkoztam. |
| Föltételezem, hogy talán a zenemű-kiadó |
| adta ezt a „blickfangos” címet a nagy zeneszerző |
| ki tudja melyik művéből kiszakított |
| rövid részletnek.) De jöttek az ötvenes évek, |
| s velük az alkalom, hogy végre megízlelhessem a tubákot. |
| A kiadóba, ahol lektorkodtam, beállított egy nap Takáts Gyula, a költő, |
| aki vidékről utazott fel a fővárosba új kötetének |
| kiadása ügyében, s oly feltűnően elegáns volt, |
| mint egy hajdani dzsentri, ami főképpen azért emlékezetes számomra, |
| mivel mi inkább egerekké igyekeztünk szürkülni, |
| és minél kevesebb feltűnést kelteni külsőnkkel. |
| Emlékszem, hogy hónapokig egyfolytában |
| ugyanazt a minta nélküli szürke ruhát és ugyanazt a nyakkendőt |
| viseltem, csak a fehérneműt és a zoknit váltogattam |
| rendszeresen. Takáts Gyula „szerelésében” valószínűleg |
| egy forgalmasabb utcán se mertem volna végigmenni. |
| Ő azonban még fokozta a hatást, mikor nyugodt mozdulattal |
| egy monogramos ezüstszelencét húzott elő zsebéből, s kínálva tartotta elém |
| a nullás liszt finomságúra őrölt, |
| barna színű port. Szippantottam hát és tüsszentettem. |
| Szokatlansága folytán nem okozott a dolog különösebb élvezetet, |
| mégis örökre hálás maradok érte Takáts Gyulának, |
| miként mindenkinek minden újszerű tapasztalatért, |
| föltéve, ha nem ellenséges szándék szülte. |
| Takáts Gyula még aznap vagy másnap |
| visszautazott Kaposvárra, úgyhogy azóta sem |
| részesültem a burnót okozta élvezetben, |
| melyet idővel bizonyára megkedveltem volna. |
| Akkortájt kezdtem Goethe „Faust”-jának, |
| jobban mondva csak a tragédia második részének |
| fordításához, és az ott előforduló evangéliumi idézetek miatt |
| szükségem volt a Károli Gáspár féle biblia |
| szövegére. Fölkerestem hát a Központi Antikváriumot, |
| ahol legalább úgy bámult rám az eladó, mint egy trafikos, |
| akitől tubákot kérnek a huszadik század közepén, |
| mikor a cigaretta szinte már a szivart és pipadohányt is |
| kezdi kiszorítani. Mégis elment a raktárba |
| és öt, különböző kiadású bibliával tért vissza. |
| Persze, a viszonylag legrégebbit vásároltam meg, föltételezve, |
| hogy a későbbi kiadásokban modernizálták, |
| vagyis rontották a szöveget. Kilépve |
| az antikváriumból, a Múzeum körúton szinte összeütköztem |
| egy azóta elhunyt, kiváló grafikus művésznővel, |
| feldúlt arcáról lerítt, hogy félig-meddig shockos állapotban leledzik; |
| lódenkabátját begombolatlanul hagyta a dermesztő hidegben, |
| haját a szél zilálta össze. Mikor köszöntöttem, |
| megállt, és szatyrából egy könyv borítólapjának tervezetét |
| rántotta elő. A rajzon Joszip Broz Tito volt látható, |
| amint vértől csepegő kést tart a magasba. |
| „Azt mondták” – szólt szinte hörögve a grafikusnő –, |
| „hogy kevés a vér! A lába köré egész vértócsát |
| kell rajzolnom!” Egyébként nem a mi kiadónknál történt vele, |
| ami történt. Javasoltam, hogy térjünk be egy eszpresszóba, |
| remélve, hogy kissé meg tudom nyugtatni, de indítványomat |
| hevesen elutasította, még egyszer meglobogtatva ijesztő művét, |
| én pedig, akinek hitét, még a legelnézőbb egyházatyák is |
| máglyát érdemlő eretnekségnek nyilvánították volna, ösztönösen |
| szívemhez szorítottam a szentírást, mint valami mentőövet. |
|
| Hazatérve, nekiültem a fordításnak, de észrevettem, |
| hogy a biblia igen poros. Összeütögettem tehát |
| a szétnyitott lapokat, s közben akaratlanul és ügyetlenül |
| nagyot szippantottam a könyvből felszálló porfelhőből és nagyot tüsszentettem, |
|
|
|