Intérieur
| A hullámzó tükörben egymást ölelő bútorok, |
| mint vízbe fulladó szerelmesek |
| álló alakjai. Boltívek homályában látni még |
| a kiapadt vizű vázákban hervadó virágokat. |
| Arcképek a falon, titkuknak rácsát nem nyithatja kulcs, |
| se kéz. A végtelen álom szobája ez, |
| ahol örökre megvetve az ágy, |
| ahol a visszfények egyformán mozdulatlanok |
| és a mécses olaja elfogyott. |
|
| Emlékszik a szoba ama nászéjszakára, |
| a réges-régire, a sötétben fel-felhangzó nyögésre, |
| bútorrecsegésre, homályos indítékú zokogásra, |
| mikor lepergett az égről a holdfény, |
| s egy meztelen leány hasának tálja fogta fel |
| a szinte láthatatlan cseppeket. |
| Egy fekete szőrű férfikéz valamennyit gyors mozdulattal letörölte. |
|
| Azután kezdődött elölről a fojtott nyögdelés, |
| a gyermeket nem váró ölelés, |
| a gyönyör áramát időnként megszakító zokogás, |
| és a feltűnés nélküli távozás |
| az ellenszenves város esős, borongós reggelén. |
|
|
|