Strófák Ferenczy Noémi gobelinjeihez
Menekülés Egyiptomba
| Igen! Az állatok irgalmasabbak |
| az embereknél! Róva útja hosszát, |
| a Szűzanyát s kisdedét hordva baktat |
| az alázatos szamár. Nem gonoszság |
| készteti gyengéket ölni, csak éhség, |
| még a ragadozót is. Fenn a majmok |
| elhagyták sűrű páfrányok sötétjét. |
| Részvéttel nézi a menekülőket |
| az antilop, míg két zsiráf lehajtott |
| hosszú nyakkal hosszan bámulja őket. |
|
Nővérek
| A borvörös levelű kék fa ágán |
| pihennek, mint elfáradt madarak, |
| a hattyúnyakú nővérek, de árván |
| csapatban is. Hogy felszárnyaljanak, |
| nincs remény. Szárnyszegetten ülve várnak. |
| Künn trópusi hőség, belül hideg |
| áramlatok. Itt szél sohase támad, |
| köntösük szélét nem lebbenti meg. |
|
Rügyező fa
| Míg háta mögött friss ágak rügyeznek, |
| vaskos bájjal kapál egy hajadon. |
| Egyetlen fa elég a képzeletnek, |
| nem kell sűrű bozót, sötét vadon. |
| Egy agyagkorsó, öntözni vagy inni, |
| elég a szomjas szájnak s televénynek. |
| Rügyből sok kell, hogy tudjuk látni s hinni, |
| fából, korsóból, lányból épp elég egy. |
|
Szövőnő
| Háttal ül nekünk, nem láthatjuk arcát. |
| Talán nincs is arca, rég beleolvadt |
| a szőttesbe. De munkája haladtát |
| hogyan szemléli szem nélkül? Mi porlad |
| semmivé az oly lassan készülőben? |
| Sző szegényes műhelyben a szegény nő: |
| minden vonása párás levegőben |
| úszó ökörnyál, elszálló, enyésző… |
|
Napraforgók
| Feléd fordítjuk szüntelen az arcunk, |
| bálványunk, éltetőnk, tüzes korong! |
| Hasonlítunk hozzád. Talán miattunk |
| aggódsz, ha fényed felhők közt borong. |
| Szánd tányérképű rokonaidat |
| rövidre szabott életük miatt! |
| Számlálhatatlanok évmillióid, |
| s kóróvá száradunk mi őszutóig. |
|
Virágkosár
| Légy egyszerű, szerény dalom, |
| Időm már véknyas csordogál, |
| légy vigaszom, virágkosár! |
| Dalom, légy mindig egyszerű, |
| virágszál benned mind a szó. |
|
|